Kosárlabda

2024.12.14. 19:50

A Vasas érkezik az SKSE-hez

Az NB I/B-s pontvadászat Piros-csoportjának 12. fordulójában vasárnap az élmezőnyben tanyázó Vasas Akadémia látogat az SKSE-hez. A találkozó 17 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban.

Dániel Péter, az SKSE vezetőedzője a klub honlapjának nyilatkozott a mérkőzés előtt.

– Szerencsére visszaálltak a hétköznapok a normál kerékvágásba és egy teljes hetet – ha nem is teljes kerettel – végig tudtunk csinálni. Erre nagy szükség is volt, hiszen vasárnap a nagyon precíz kosárlabdát játszó Vasas lesz az ellenfelünk itthon. A feladat tehát nehéz, hiszen a bajnokság egyik legjobb védelme ellen kellene megmutatnunk azt, hogy képesek vagyunk jobban támadni, mint Fóton. Elengedhetetlen a győzelemhez, hogy fizikálisan felvegyük a versenyt ellenfelünkkel és elvegyük tőlük azokat a kulcselemeket támadásban, amikből hatékonyan és eredményesen tudnak kosárlabdázni. Bízom benne, hogy a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan most is sokan biztatnak majd minket hazai környezetben!

NB I/B., Piros-csoport, 12. forduló: 
Salgótarjáni KSE (8.) – Vasas Akadémia (5.)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, vasárnap 17 óra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában