2024.09.11. 07:58
Megújult időrend várja a XXXII. Október 23-ai emlékfutás résztvevőit
Érdemes már most megjegyezni a rajtok időpontjait.
Az Október 23-ai emlékfutás évtizedek óta az egyik legtöbb salgótarjánit megmozgató sportrendezvény. A Megyeháza környékén évről évre ezrek futnak, de nem elsősorban a helyezésekért, hanem az 1956-os eseményekre emlékezve.

Fotó: B.L. / Forrás: Nool
A verseny szervezőbizottsága a minap a korábbiaktól eltérő időrendet alkotott meg. A lényege, hogy a középiskolásokat szeretnék némileg mentesíteni, hiszen ők eddig nem sokat pihentek az egyéni, a váltó és az egyesületi váltó között, hiszen utóbbiaknál is leginkább ők voltak érdekeltek. Az új időrend szerint ők kapnak némi pihenőt a futásuk között. A futások távja nem változott, egyedül a futások sorrendjén módosítottak.
A Langer Olivér vezette szervezőgárda egyébként már javában dolgozik az idei, sorrendben a 32. emlékfutás sikeresen lebonyolításán, és várják a váltók előnevezéseit is, hiszen a helyszínen erre már nem lesz lehetőség.

Tavaly több mint 1300-an futottak a különböző korcsoportokban, és összesen húsz váltó tagjai adták egymásnak a stafétát.