2024.09.30. 14:26
Camping kerékpárral is teljesítették a Cered és Rónafalu közötti versenyt (fotók, videó)
Nemrég hetedik alkalommal rendezték meg a Cered és Rónafalu közötti időfutam versenyt, ami a kerékpáros idény helyi záróünnepének is nevezhető.
A kiváló időben rendezett versenyen a két település között zajló útfelújítás miatt a rajtot közelebb kellett hozni, így 1,2 kilométerrel és nagyjából 80 méternyi szintemelkedéssel lett könnyebb a pálya.
A szervező Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület tagjai a közösségi oldalukon örömüket fejezték ki, hogy minden nehézség ellenére eddig folyamatosan meg tudták rendezni a viadalt, még a koronavírus-járvány időszaka alatt is.
Hegyi időfutamot rendeztek Cered és Rónafalu között
Fotók: Vendel LajosA beszámoló szerint a már megszokott rendhagyó nevezési díjat, vagy inkább nevezési csomagot mosolyogva hozták a versenyezni vágyók. Az egy-egy doboz keksz, pár doboz üdítőital a szorgos segítő kezek által kikerültek a rónafalui közösségi ház asztalaira, amíg a kerékpárosok legurultak a rajthoz, ahol percenként indították a versenyzőket.
Javarészt országúti kategóriában indultak a „pedálhuszárok” több korosztályban, de néhányan a szűkebb létszámú MTB-szakágban próbálták ki magukat. Sőt, bár ilyen kategóriát nem hirdettek meg, Kovács Dávid és Frics Balázs Camping kerékpárral indult útnak.
A leggyorsabbnak idén a salgótarjáni származású Simó Attila (Fillari Team Budaörs) bizonyult 13:43 perces idejével, míg a nőknél Rozgonyi Zsuzsanna (SHKE) 16:36 perces ideje lett a legjobb. A legidősebb induló a 82 éves Frics Tamás volt, aki ezért különdíjat is átvehetett.
Nool.hu videó
- Önkéntesség: fiatalok hasznos munkája nyomán szépül az időskorúak otthona (videó)
- A polgármester is fegyvert fogott a salgótarjáni lövészek nyílt napján (fotók, videó)
- Kikapott idegenben az SBTC a büntetők meccsén (videó)
- Így még soha nem ünnepelték a szüretet Kishartyánban (fotók, videó)
- Drámai küzdelem és hosszabbításos SKSE vereség Salgótarjánban (fotó, videó)