Autós találkozó

2024.08.02. 09:18

Magyarnándorban találkoznak szombaton a Volkswagenek

Volkswagen autós találkozót rendeznek szombaton Magyarnándorban, amely jó kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztálynak.

Szombaton délelőtt kilenc órától veszi kezdetét az I. Magyarnándori Volkswagen Találkozó, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők, Kiss Ervin és barátai. A rendezvény szervezőit segíti az NNC Garage stábja is, akik idén is megrendezték saját szervezésű autós találkozójukat a szécsényi Robinson Szigeteken.

A nap folyamán a gyerekekre is gondolva lesz ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás és vattacukor is, míg a német márkájú autók szerelemeseinek nem kell parancsolniuk a szemüknek, hiszen nem csak szép, de különlegesebbnél különlegesebb autócsodákat láthatnak majd a rendezvényen, amelyeket díjazzák is a szervezők. A helyszínen büfé is működik majd, így az ételek és a hideg italok mellett alaposan szemügyre lehet venni a négykerekűeket.

Napközben több program is szórakoztatja majd a megjelenteket, de akik szeretnék az este színpadra lépő lemezlovasok előadását hajnalig élvezni, azok részére sátorozási lehetőség is adott lesz a helyszínen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában