Kerépársport

2024.08.03. 10:58

Két aranyat is elhoztak a salgótarjáni kerékpárosok Bükkzsércről

A minap Bükkzsércen rendezték meg a hegyikerékpárosok Superior MTB Challenge versenysorozatának ötödik futamát, ahol négy nógrádi kötődésű is nyeregbe ült.

Nool.hu

A Salgótarjáni HKE közösségi oldalán számolt be arról, hogy az eseményen négy fővel álltak rajthoz, és két aranyérmet is elhoztak. Mint arról korábban beszámoltunk: a világbajnokságra készülhet Rácz Szabolcs, a kerékpáros ezúttal pedig a hosszú táv Master III. korosztályban állhatott a dobogó legfelső fokára. Sándor Balázs rövid távon, az U19-es korosztályban lett győztes, így már 300 pontot gyűjtve magasan vezet az összetettben, a 160 pontos második helyezett előtt. Mindketten megdolgoztak az éremért, Szabolcs defektet javítva is meg tudta tartani pozícióját, Balázs pedig becsülettel tekerve nagyon jó időt futott még úgy is, hogy most kihívója nem akadt.

Jól szerepeltek a salgótarjáni kerékpárosok
Jól szerepeltek a salgótarjáni kerékpárosok
Forrás: Facebook

Verebélyi Zsolt hatodik helyen halad át a célkapun hosszú távon, a Master III-sok között, Frics Balázs pedig egy jó célhajrát követően a nyolcadik helyre lépett elő rövid távon, a Master III. mezőnyében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában