Szavazás

2024.05.30. 08:08

A kazári iskola pedagógusa is versenyben van az „Év tesitanára” címért

A kazári általános iskola pedagógusa lett a „K&H mozdulj! az év tesitanára” versenyben a vármegye legnépszerűbb fiatal testnevelő tanára. Varga Viktória már az országos fordulóban gyűjti a szavazatokat.

A kazári Aba Sámuel Általános Iskola Facebook-oldalán osztotta meg, hogy óriási érdeklődés mellett zajlott a „K&H Mozdulj! az év tesitanára” verseny vármegyei fordulója. A 30 év alatti kategória nógrádi jelöltjeit portálunk is bemutatta. Az oktatási intézmény posztjában ezzel kapcsolatban úgy fogalmaztak, hogy nagy öröm az iskolaközösség számára, hogy két pedagógusuk – Varga Viktória és Gembiczki Kristóf – is bejutott a legjobbak közé a fiatal testnevelők kategóriájában.

„Büszkeséggel jelentjük be, hogy Nógrád vármegyében a legnépszerűbb fiatal testnevelő tanár Varga Viktória lett, aki 45 százalékkal nyert!” – olvasható a posztban, amelyből az is kiderült, hogy a fiatal testnevelő ezzel továbbjutott az országos fordulóba, amely május 21-én indult. A Magyar Diáksport Szövetség honlapján elérhető tájékoztatás szerint a szavazás június 10-ig hétfőig tart majd.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában