2023.11.21. 11:34
Remek nógrádi eredmények születtek a Salgó Kupán
Számtalan érmet zsebeltek be vármegyénk tájfutói a hazai megmérettetésen.
Ozsvárt Dóra (balra) remek teljesítménye mellett aranyéremnek is örülhetett a célbaérés után
Forrás: Beküldött fotó
Mátraszele északi végében elterülő Szőröspuszta környékén alaposan felázott, nagy szintkülönbségű terepen már igencsak télies bonyolította le nyílt regionális rangsoroló Salgó kupa versenyét a Goldmann Róbert által összefogott és Varga István ellenőrző bíró által felügyelt Dornyay rendezőgárdája.
A salgótarjániak rutinos hazai versenybíró gárdája mellett ezúttal a fiatalok közreműködésével zajlott le a verseny. Az egyik legfontosabb feladatot, a pályák kitűzését a tájékozódási futó sportban használatos ellenőrző bóják pontos terepi bemérését Erdélyi Gyula irányítása mellett két fiatal, Alb Zalán és Verebélyi Attila végezte el, miközben a rajtban, a célban és eredményhirdetéskor is komoly feladatokat láttak el a fiatal lányok és fiúk.
Az évadzáró verseny egyik érdekessége volt, hogy a már nemzetközi minősítést elért. A világbajnoki érmes és válogatott Dornyay versenyző, Mag Viktória ezúttal a felnőtt férfiak mezőnyében állt rajthoz, ahol eredményhirdetéskor a dobogó második fokára állhatott fel.
Az idei Salgó kupán vármegyénkből a rendező Dornyay sportolói mellett a balassagyarmati és a pásztói versenyzők is rajthoz álltak. Közülük Molnár István, Maier Bendegúz, Szikszai Boglárka, Balla Edina, Mag Fruzsina, Frics Bálint, Ozsvárt Dóra, Kovács Péter és Jakubecz Andrea korosztályaikban az első helyen végeztek. Ezt követően a tarjániak tájfutói még hat ezüst és három bronzérmes helyezést gyűjtöttek be, míg a balassagyarmatiak és a pásztóiak is egy-egy bronzérmes helyezéssel zárták az idei versenyszezont.
Salgó Kupa eredmények:
F10-12 év, C kategória: Légvonaltáv: 2,2 kilométer, 80 méter szintkülönbség, 7 ellenőrző pont: 1. Várszegi Zsombor, Gödöllői Kirchhofer József SE, 18:45 perc. 3. Kadlót Ákos, Salgótarjáni Dornyay SE, 23:24.
F13-14C: 2,2 km, 80 m, 7 ep.: 1. Hamar Csanád, Egri Spartacus SE, 16:44. 2. Tóth-Nán Tamás, Salgótarjáni Dornyay SE, 21:55.
F15-16B: 4,7 km, 210 m, 12 ep.: 1. Molnár István, Salgótarjáni Dornyay SE, 45:30.
F17-18B: 5,5 km, 250 m, 12 ep.: 1. Maier Bendegúz, Salgótarjáni Dornyay SE, 46:11. 2. Marosszéky Péter, Salgótarjáni Dornyay SE, 75:56,
Felnőtt férfi B: 7,0 km, 340 m, 15 ep.: 1. Bárány Tamás, Egri Spartacus SE, 47:32 2. Mag Viktória, Salgótarjáni Dornyay SE, 50:47. 5. Fehérvári Dániel, Salgótarjáni Dornyay SE, 57:23 6. Kovács Sebestyén, Balassagyarmati Balassi BKSE 67:27. 7. Berecz Gábor, Salgótarjáni Dornyay SE, 70:31. 10. Kovács Boldizsár Balassagyarmati Balassi BKSE 75:26
Szeniorok:
Férfi 40B: 5,5 km, 250 m, 12 ep.: 1. Nagy István, Törekvés SE, 43:20. 4. Babka Miklós, Salgótarjáni Dornyay SE, 54:14. 10. Tresó Gábor, Balassagyarmati Balassi BKSE, 70:57.
F50B: 4,7 km, 210 m, 12 ep.: 1. Kovács Péter, Balassagyarmati Balassi BKSE, 44:25. 3. Kovács Zoltán, Balassagyarmati Balassi BKSE, 46:38. 4. Kovács Gábor, Balassagyarmati Balassi BKSE, 48:30. 6.Török József, Salgótarjáni Dornyay SE, 53:45.
N12C: 2,2 km, 80 m, 7 ep.: 1. Szikszai Boglárka, Salgótarjáni Dornyay SE, 27:49.
N14C: 2,2 km, 80 m 7 ep.: 1. Balla Edina, Salgótarjáni Dornyay SE, 22:14. 2. Korponai Jázmin, Salgótarjáni Dornyay SE, 34:19.
N16B: 3,8 km, 170 m, 11 ep.: 1. Zagyi Terézia, Jászapáti, 56:32. 3. Ozsvárt Enikő, Salgótarjáni Dornyay SE, 58:57. 4. Marosszéky Panna, Salgótarjáni Dornyay SE, 61:31.
Felnőtt nők B: 5,5 km, 250 m, 12 ep.: 1. Mag Fruzsina, Salgótarjáni Dornyay SE, 45:13.
N50B: 3,8 km, 170 m, 11 ep.: 1. Jakubecz Andrea, Balassagyarmati Balassi BKSE 81:28.
Nyílt szalagos: 3,1 km, 80 m, 6 ep.: 1. Várszegi Simon, Gödöllői Kirchhofer József SE, 22:09. 2. Szabó Dorina, Salgótarjáni Dornyay SE, 28:03.
Nyílt könnyű: 2,2 km, 80 m, 7 ep.: 1. Frics Bálint, Salgótarjáni Dornyay SE, 24:31. 2. Lukács Tünde, Salgótarjáni Dornyay SE, 32:12. 3. Hugyecz Eszter, HUFEZE Pásztó, 34:24. 5. Nán Klára, Salgótarjáni Dornyay SE, 36:17. 6. Sramkó Réka, Salgótarjáni Dornyay SE, 39:07. 7. Szikszainé Sándor Éva, Salgótarjáni Dornyay SE, 45:12. 8. Oravecz Áron, Salgótarjáni Dornyay SE, 46:57. 11. Kadlót Zsolt, Salgótarjáni Dornyay SE, 66:44. 12. Polonyi Andrea, Salgótarjáni Dornyay SE, 66:46 13. Albné Bogárdi Tünde, Salgótarjáni Dornyay SE, 68:43.
Nyílt technikás: 3,6 km 150 m 12 ep.: 1.Ozsvárt Dóra, Salgótarjáni Dornyay SE, 39:06. 3. Tóth Zalán Zénó, Salgótarjáni Dornyay SE, 48:39. 4. Alb Péter, Salgótarjáni Dornyay SE, 57:27. 5. Goldmann Kata, Salgótarjáni Dornyay SE, 62:00. 6. Tóth Zénó, Salgótarjáni Dornyay SE, 77:57.