2023.09.18. 10:18
Újabb pontokat gyűjtött az SBTC U19 és U17-es együttese
Lejátszotta a második és harmadik bajnoki mérkőzését is a Salgótarjáni BTC U19 és U17-es csapata, amely kapcsán a csapatok vezetői is elmondták véleményüket.
Az SBTC U 19-es együttese folytatta szereplését az MLSZ Regionális U19 Alap Középkeleti csoportjában, amely alkalmával előbb Hatvanban ért el magabiztos sikert, majd csütörtökön hazai pályán játszott döntetlent a Monor gárdája ellen.
A mérkőzések jegyzőkönyvei
Hatvan – SBTC
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/13/27877/2/1886708.html
Miklós Martin: – A játékunk lehetett volna jobb is, de ennek ellenére sikerült megnyernünk a mérkőzést, ráadásul kapott gól nélkül, úgyhogy gratulálok a srácoknak, a hatvani csapatnak pedig sok sikert kívánok a folytatásban!
SBTC – Monor
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/13/27877/3/1886716.html
Miklós Martin: – Az első félidőben próbáltunk visszaállni, így az ellenfél többet birtokolta a labdát és inkabb ők játszottak mezőnyfölényben. A második játékrészben próbáltunk letámadni, ami sikeres is volt és így átvettük a mérkőzés irányítását. Sikerült 2-1-es vezetést szereznünk, majd a 65. percben jött nálunk egy kiállítás, ami teljesen megzavart minket és az ellenfélnek sikerült egyenlíteni. Úgy gondolom, hogy a döntetlen se egy rossz eredmény, hiszen egy jó csapattal találkoztunk. Gratulálok a srácoknak, a Monornak pedig további sok sikert kívánok!

Fotó: Beküldött
Az U17-es korosztályban is két újabb fordulót rendeztek az MLSZ Regionális U19 Alap Középkeleti csoportjában, amely alkalmával a fekete-fehér csapat fiataljai előbb hazai pályán szenvedtek egy gólos vereséget a Hatvan ellen, míg hétvégén a Kisköre csapatát győzték le kiütéssel a recski sporttelepen.
A mérkőzések jegyzőkönyvei
SBTC – Hatvan
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/13/27878/2/1888132.html
MSE-Kisköre – SBTC
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/13/27878/3/1888136.html
Berki Krisztián: – A hazai vereséget követően, egy szimpatikus csapat ellen, rendkívül sportszerű mérkőzésen, szép gólokkal tarkított győzelmet arattunk! Gratulálok a csapatnak, valamint sok sikert kívánok a Kisköre csapatának!

Fotó: Beküldött