Tájékozódási futás

2023.09.18. 11:20

Rövidtávon is országos bajnoki címet szerzett a salgótarjáni tájfutó

Mag Viktória a legrövidebb versenyszámban sem talált legyőzőre.

Nool.hu

Mag Viktória felnőtt bajnoki címmel gyarapította a Salgótarjáni Dornyay SE dicsőséglistáját

Forrás: Beküldött fotó

Fotó: Alb Zalan

Az elmúlt évi esztergomi rövidtávú bajnokság után idén Pécsett, több mint ezer korosztályos tájfutó részvétele mellett rendezte meg a Pécsi VM egyesülete a rövidtávú tájfutó bajnokságát. Az eseményre szombaton Pécsett, Tettye városrészében került sor, ahol elsőként délelőtt a selejtező futamokra került sor. A megmérettetésen a Balassagyarmati Balassi BKSE és a Salgótarjáni Dornyay SE 33 sportolója is rajthoz állt.

Kora délutánra kiderült, a nógrádiak közül három balassagyarmati, illetve tíz salgótarjáni tájfutó tudta kiharcolni a már kötött létszámú, korosztályoktól függően 12-24 fős „A” döntőkbe való kerülést. A rendezők a sportág népszerűsítése, látványossága céljából ezúttal a Széchenyi téren állították fel a hatalmas célkaput, miközben az érdeklődők a kora estébe nyúlt küzdelmeket kivetítőn is követhették. Megyei érdekesség, hogy szenioroknál korosztályában a legjobbak közé került a tavaly még csak a D csoportban szerepelt tarjáni Molnár István. A további korosztályos döntőket tekintve a legfontosabb kiemelést a felnőtt nők küzdelme érdemelt, ahol a bajnoki címért a még juniorkorú salgótarjáni Mag ikrek is harcba szálltak. Közülük a mezőny harmadik negyedében rajtolt Mag Fruzsina célba érkezése után rögtön átírta a helyezéseket. Időeredményével az élre került, miközben még hátra volt hat versenyző futása, közte ikertestvére, a tavalyi bronzérmes Mag Viktória, illetve a bajnoki címet védő veszprémi Máramarosi Rita.

A felnőtt nők véghajrája nagyon izgalmassá vált, hisz a hat versenyző ezt követően egyre másra múlta felül a célba érkezett vetélytárs időeredményét. A 24 fős mezőnyben utolsó előtti rajtidőt kapva Mag Viktória nagyon bekezdett, az első kettő elektronikus ellenőrzőpontot a mezőny legjobb idejét teljesítve, az abszolút első helyre került. A következő átmenetben a nagy iramot diktált címvédő veszprémi Máramarosi Rita ugyan átvette tőle a vezetést, de előnye csak a 4. ellenőrzőpontig tartott. Innentől kezdve Mag Viktória a célba érkezéséig tartani tudta első helyét.

Nagyon izgalmas hajrát hozott a futam

Ekkor viszont még nem dőlt el, ki lesz az idei felnőtt rövidtávú magyar bajnok, hisz Máramarosinak még volt egy kis esélye, hogy zárófutóként jobb időt érjen el, mint Mag Viktória. Szerencsére a nógrádiaknak nem kellett sokáig izgulni a végeredményért, mert a veszprémi címvédő végül húsz másodperccel rosszabb időt futott, mint a Salgótarjáni Dornyay SE élversenyzője. Ráadásul a második helyre került veszprémi futót utólag az egyik féltávnál kihelyezett elektronikus ellenőrzőpont téves, illetve hiányzó igazolása miatt kizárták a versenyből, így a hazánkban megszerezhető három (közép-rövid-hosszútáv) országos egyéni bajnokságok közül Mag Viktória az eddig lebonyolított középtáv után rövidtávon is begyűjtötte a felnőtt női bajnoki címet.

Szenioroknál a legjobb nógrádi eredményt Boros Anna (Dornyay) érte el, aki korosztályában a bronzérmes helyen zárt. Ifjúsági fiúknál Maier Bendegúz (Dornyay) elmúlt évi eredményét alaposan megjavítva alig maradt le a bajnoki pontot érő hatodik helyezésről. Mellette klubtársai közül, korosztályában Nagy Szilvia (5.), Berecz Gábor (7.), valamint a balassagyarmati Kovács Gábor (6.) tudott tavalyi helyezésén javítani. Vasárnap ugyancsak Pécs belvárosa adott otthont a Rövidtávú Országos Csapatváltó Bajnokságnak. Erről a sportági eseményről később adunk hírt.

Rövidtávú Országos Egyéni Bajnokság, Pécs (összesen 1054 induló)
„A”döntő (max. 24 induló):
Felnőtt női kategória: 1. Mag Viktória (Salgótarjáni Dornyay SE, edzője: Sramkó Tibor), 17:36 perc ... 5. Mag Fruzsina (Dornyay) 19:51.
Felnőtt férfi: 22. Fehérvári Dániel (Dornyay) 22:21.
Junior lányok, 19-20 év: 5. Nagy Szilvia (Dornyay)  24:11.
Serdülő fiúk, 15-16 év: 22. ifj. Molnár István (Dornyay) 17:32.
Ifjúsági fiúk, 17-18 év: 7. Maier Bendegúz (Dornyay) 17:49.

Szeniorok:
N45A kategória: 20. Décsey Emőke (Dornyay) 22:36.
N50A: 3. Boros Anna (Dornyay) 16:26.
N55A: 14. Jakubecz Andrea (Balassagyarmati Balassi BKSE) 22:06.
F35A: 7. Berecz Gábor (Dornyay)  21:05.
F45A: 21. Molnár István (Dornyay)  23:35.
F50A: 12. Kovács Zoltán (Dornyay) 22:37.
F55A: 6. Kovács Gábor (Balassi BKSE) 19:57.
F65A: 17. Kovács József (Dornyay) 22:58.

A „B” döntők (abszolút 24-48. hely) jobb nógrádi eredményei:
Serdülő lányok: 6. Ozsvárt Enikő (Dornyay) 15:15.
Ifjúsági lányok: 7. Sallay Mira Réka (Dornyay) 21:14.
Ifjúsági fiúk: 4. Marosszéky Péter (Dornyay) 18:54. 9. Verebélyi Attila (Dornyay) 21:03.
N50B: 1. Nagy Ákosné (Dornyay) 14:58.
F35B: 6. Tresó Gábor (Balassi BKSE) 23:19.
F45B: 6. Szikszai Szabolcs (Dornyay) 18:26.
F60B: 3. Berecz Sámuel (Dornyay) 19:45.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában