Labdarúgás

2023.09.18. 16:30

Idegenben fektette két vállra a BKV csapatát az SBTC U16-os együttese

Második bajnoki mérkőzését is lejátszotta az MLSZ Regionális U16 Alap Észak-közép csoportjában a Salgótarjáni BTC U 16-os együttese.

Langa Attila

Az SBTC U 16-os együttese idegenben szerepelt hétvégén az MLSZ Regionális U16 Alap Észak-közép csoportjának 3. fordulójában, a BKV Előre SC otthonában. A fekete-fehér csapat az első fordulóban vereséget szenvedett a Szent István SE ellen idegenben, majd a második körben szabadnaposak voltak. 

Szent István SE – SBTC mérkőzés jegyzőkönyve ITT érhető el.

BKV Előre SC – SBTC összecsapás jegyzőkönyve ITT érhető el.

Kabács József vezetőedző: – Vasárnap játszottuk le a második bajnoki mérkőzésüket a szezonban. A BKV Előre SC csaptához látogattunk vasárnap Budapestre. A mérkőzés előtti beszélgetésen már látszott a srácokon, hogy kellően motiváltak, így a kezdés után sikerült is íranyítanunk a játekot, ami a mérkőzés végig meg is maradt. Több helyzetet kidolgoztunk, de ezek sajnos kihasználatlanok maradtak. A szünetben megbeszéltük, hogy tovább folytatjuk az első felidei játékunkat, és a második félidő közepén beérett a játékunk, sikerült a gólszerzés. Az utolsó percekben még adódott lehetőség az egyenlítésre egy szögletet követően a hazaiaknak, de a kapusunk, akinek nem sok dolga volt egész meccsen, ekkor bravúrral hárította a próbálkozást. Összességeben megérdemelten nyertünk. Gratulálok az egész csapatnak!

Az SBTC U16-os győztes együttese
Az SBTC U16-os győztes együttese
Fotó: Beküldött

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában