Atlétika

2023.06.06. 07:44

Az ország mindkét végéből hoztak aranyat a salgótarjáni atléták

Nyíregyházán és Győrben is érdekeltek voltak szombaton a Salgótarjáni AC atlétái, akik két arannyal is gyarapodtak az erős mezőnyökben.

B.L.

Kiss János Csongor nyert Nyíregyházán

Forrás: Nool

Fotó: B.L.

Az U16-os területi bajnokság második körét Nyíregyházán rendezték meg, a nemrég átadott új létesítmény lenyűgözte a salgótarjániakat is. Közülük a legjobb eredményt Kiss János Csongor érte el, aki távolugrásban a legjobban alkalmazkodott a nagy szélhez. Mrakics Nikolett tanítványának mindössze két rontott kísérlete volt, miközben ellenfelei rendre nem találták a deszkát. A SAC-os így egy nagy erős, 13 fős mezőnyben tudta megszerezni a győzelmet. A klub színeiben eddig mindössze a középtávfutó Holecz Annának sikerült ez.

Tuska Bálint épphogy lecsúszott a dobogóról 300 méteren, ugyanezen a távon Hajdú Fanni egyéni csúcsot futott, Oravecz Kevinnek pedig 100 méteren sikerült ugyanez.

Mindeközben egy másik Mrakics-tanítvány, az U10-es Sáfár Alíz kihasználva egy családi kiruccanást, Győrben lépett rekortánra. A fővárosi aranyérme után most a nyugatiakat is simán verte 60 méteren, 8,98-as idejét csak egy másodperccel tudták megközelíteni a riválisai.

Sáfár Alíz (középen) Győrben szerzett aranyat
Sáfár Alíz (középen) Győrben szerzett aranyat
Forrás: Beküldött

A SAC-os eredmények.
U16-os területi bajnokság, Nyíregyháza.
Lányok. 300 méter (15): 10. Hajdú Fanni 46,63. 
Fiúk. 100 méter (16): 9. Oravecz Kevin 12,53. 300 méter (18): 4. Tuska Bálint 41,02. Távolugrás (13): 1. Kiss János Csongor 5,84.

Kis-Rába Kupa, Győr.
U10-es lányok. 60 méter (15). 1. időelőfutam: 1. Sáfár Alíz 8,98. Döntő: 1. Sáfár Alíz 9,13. 600 méter (11): 5. Sáfár Alíz 2:18,82.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában