Nool.hu podcast

2023.05.26. 11:46

A csúcson szeretné befejezni a Salgó Rallyt a szécsényi versenyző (podcast)

Mint arról már beszámoltunk: a HUMDA Országos Rally Bajnokság (ORB) 2023-as szezonja Salgótarjánban folytatódik a hétvégén.

Lászlók Judit

A Nool podcast soron következő adásának vendége Vincze Ferenc szécsényi autóversenyző volt

Forrás: Beküldött fotó

Pénteken és szombaton rendezik meg ugyanis a Salgó Rally etapjait a megyeszékhely vonzáskörzetében, amelyre rengeteg érdeklődőt várnak a szervezők. 

A Nool podcast soron következő adásának vendége Vincze Ferenc szécsényi autóversenyző volt, aki új navigátorával, Percze Nándorral vesz részt a megmérettetésen. Vincze Ferenc 2018-ban és 2019-ben is megnyerte az Ózd-Salgó Rallyt, valamint 2020 után 2022-ben is a dobogó második fokán végezett a Salgó Rallyn. Az országos rally bajnokságban pedig jelenleg is a második helyen áll. 

A versenyzővel arról beszélgettünk, hogy mi jelenti számukra majd a legnagyobb kihívást a megmérettetésen, illetve azt is elárulta, a verseny végén milyen eredménynek örülne a legjobban. 

Korábban a másik szécsényi ralissal, Velenczei Ádámmal is beszélgettünk:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában