Nool.hu podcast

2023.03.25. 15:23

Évtizedek óta a gyarmati kórházban segít a szécsényi futballbíró (podcast)

Olvasóink szavazatai alapján Makovinyi Sándor vehette át szerkesztőségünk Év Embere elismerését. A szécsényi sportemberrel beszélgettünk a díjról, a futballbírói sikereiről, valamint aktív közéleti tevékenységeiről is.

NOOL

Makovinyi Sándor

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

Makovinyi Sándor az 1960-as évek derekán kezdte futball-játékvezetői pályafutását, és az évtizedek során közel 3 ezer mérkőzésen működött közre. Hosszú éveken keresztül az országos keretnek is tagja volt, így rengeteg NB II-es és NB I-es mérkőzést is vezetett, illetve asszisztált azokon.

A sportember emellett Szécsény közismert személyisége, aktív közéleti szereplő is. Éveken át önkormányzati képviselő volt, valamint évtizedek óta a balassagyarmati kórház munkatárs. 

– Megtisztelő, hogy az eddigi díjaim mellé tehetem a helyiek által megszavazott emlékplakettet – emelte ki Makovinyi Sándor. – Bizton állíthatom, hogy az eddigi elismeréseim legelejére fogom tenni e kitüntetést, mivel az emberek véleménye sokat nyom a latba. Jóleső érzés, hogy bizalmat szavaztak nekem, és a sok-sok évig tartó, futballbíróként végzett pályafutásom, valamint Szécsény városért tett munkám ennyire meghatározó volt az itt élőknek – mondta Gubányi Patrik kollégánknak interjú közben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában