Sakk

2023.01.23. 17:45

Karancslapujtői sakkozó nyert a 4. Bódi Tamás-emlékversenyen Egerben

Rendezői szempontból hatalmas sikernek számított az Egerben lebonyolított 4. Bódi Tamás-emlékverseny, egyben U 2300-as nemzetközi értékszámszerző rapid viadal, amelyen a karancslapujtői Berta István is sikeresen szerepelt.

Nool/Heol

 – Nagyjából 70–80 indulóra számítottunk, ám végül örömünkre 150 fő nevezett – közölte a Heol.hu-val a szervezők nevében Vajda Albert. Az Egri Bolyky Bástya SE elnöke Tódor Sándorral együtt hozta tető alá az eseményt a Heves Vármegyei Sakkszövetséggel és a Nógrád Vármegyei Sakkszövetséggel karöltve. Az asztalhoz ülők jelentős része Heves, Nógrád és Borsod vármegyéből érkezett, de Budapestről, Paksról és Nyíregyházáról is jöttek az Agria Parkba.

Százöven sakkozó lepte el a plázát
Százötven sakkozó lepte el a plázát
Fotós: Lénárt Márton / Forrás: Heol

– Bódi Tamásnak a sakk, a gyerekek és a pláza volt a mindene, így elmondhatjuk, hogy most ez a hármas újra egymásra talált, fájdalmunkra a 44 évesen elhunyt Tamás barátunk nélkül – emelte ki Vajda Albert.

– A versenyen legalább 100 ifjúsági korú sakkozó vett részt, közülük a C-csoportban 29 egri gyerek játszott, ami biztató az utánpótlás szempontjából. Nagyon nagy segítséget kaptunk az Agria Park igazgatójától, Szőke Istvántól, aki helyet biztosított a rendezvénynek és mindent megtett azért, hogy jól érezze magukat a résztvevők. – zárta gondolatait a szervező.

Főbíróként Orsó Miklós nemzetközi versenybíró tevékenykedett, míg a megnyitón a viadal főtámogatója, Bódi Ilona emlékezett meg 2014-ben elhunyt testvéréről.

A karancslapujtői Berta István a B jelzésű csoportba került, ahol negyvennégy játékos ült a táblákhoz. Végig kiegyenlített teljesítménnyel, magabiztosan végzett a csoportja élén.

Berta István kapta meg a trófeát
Berta István kapta meg a trófeát 
Forrás: Beküldött fotó

Eredmények:

A csoport, U 2300 (FIDE), 57 induló, győztes: Zámbó Zoltán István (DVTK) 6,5 pont. Csapatban: 1. Edelényi VSE 15,5 pont, 2. DVTK II. 13,5, 3. DVTK I. 13 pont.

B-csoport, U 1600 (nem FIDE) 44 induló, győztes: Berta István (Karancslapujtő) 6 pont.

C-csoport, 18 év alattiak (nem FIDE) 49 induló: 1. Prepelita Kevin (Egri Bolyky Bástya SE) 7 pont, 2. Szász Nimród (Egri Bolyky Bástya SE) 6, 3. Lakó Botond (Egri Vasas) 5,5, 4. Rózsa Gergely (Egri Vasas) 5 pont.

 

Címkék#sakk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában