Kosárlabda

2022.11.30. 09:18

Gyenge dobóformát mutattak és védekezésben is sokat hibáztak a tarjániak

A fejekből és a lábakból is hiányzott a frissesség, a kezekből az „érzés”.

Nool

A tarjáni csapatból Joel Nshimba (labdával) nyújtotta a legjobb teljesítményt a Vasas ellen

Forrás: Nool

Fotó: Sz.P.

Korábbról elhalasztott mérkőzést pótoltak kedden este a fővárosban a tarjániak, akikkel kapcsolatban a tabella harmadik helyén állomásozó Vasas Akadémia elleni összecsapás legfontosabb kérdése az volt, vajon mennyire sikerül túltenniük magukat a pár nappal korábbi, kétszeri túlórát követően, vitatható körülmények között elbukott jászberényi derbin fizikálisan és mentálisan. A kezdésére mindenesetre vendégszempontból nem lehetett különösebb panasz, az első percekben, Herendic és Nshimba találataival, 9–6-ra, majd 12–8-ra is vezetett a Dániel-csapat. A nyitó negyed második felében viszont, a mieink védekezési hibáit kihasználva, fokozatosan átvette az irányítást Stephen Arigbabu együttese, amely ráadásul a kisszünet előtt beindított hengerét a második periódus elején is tovább görgette. A helyenként bántóan könnyű kosarakat szerző házigazdák a rövid pihenőt végső soron egy 16–2-es rohammal foglalták keretbe, aminek következtében a tizenkettedik percre tucatnyi pontra hízott Andrássyék előnye. Mielőtt azonban még nagyobb bajba kerültek volna, a piros-feketék gyorsan rendbe szedték védekezésüket, s bár dobóformájukkal továbbra sem dicsekedhettek különösebben, szívós munkával, s egy-egy Molnár-, illetve Dragasevics-kosárral a félidőre négyegységnyire közelítették meg az angyalföldieket (38–34).

Noha a harmadik játékrész elején hazai oldalon gyors egymásutánban két ziccer is beesett, Vas-Teplán hajszálpontos távoli dobásaival az SKSE csakhamar egyetlen duplányira apasztotta a különbséget. Ekkor azonban újabb tarjáni hullámvölgy következett, amit az alkalmatlanságuknak már addig is számos szituációban tanújelét adó Csák és Tóth sporttársak néhány hazaiakat segítő, a mieinket pedig a nehezen megtalált ritmusból végképp kizökkentő ítélete csak még tovább mélyített. A Vasas együttese a következő négyperces etapot egy 10–1-es futással abszolválta, s a negyedhajrá kosárváltásai után végül tisztes, nyolcpontos előnyt szerzett a záró felvonásra (55–47). Amelyben azután hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a mieink egyáltalán nincsenek már birtokában a fordításhoz szükséges fizikai- és lelkierőnek, s ha védekezésben fel is tudtak mutatni még részsikereket, harmatgyenge támadójátékuk (egyetlen kétpontos kosár az első bő hét percben…) miatt minden felzárkózási kísérletük eleve kudarcra ítéltetett. Így azután a finisre túl sok kérdés már nem is maradt, végeredményben tizenkét ponttal bizonyult jobbnak a szintén nem túl veretes produkcióval kirukkoló piros-kék alakulat.

NB I/B, Piros-csoport, férfiak, a 9. fordulóból pótolt mérkőzés

Vasas Akadémia – Salgótarjáni KSE 67–55 (21–16, 17–18, 17–13, 12–8)

Sport11 Sportközpont, 40 néző, v.: Vida, Csák, Tóth B. Vasas Akadémia: Dormán 4, Radics 8, Fekete 3/3, Kelemen 2, ANDRÁSSY 16. Csere: Bagó 11, Farkas 8/3, MARCSIKICS 10/6, Cseh 5, Pleesz. Edző: Stephen Arigbabu. Salgótarján: Herendic 9/3, Vas-Teplán 8/6, Dragasevics 9/6, Hargitai, Takács 7/3. Csere: NSHIMBA 7, Molnár M. 11, Monye M. 2, Geiger 2, Kuttor. Edző: Dániel Péter. Az eredmény alakulása. 5. p.: 6–9, 8. p.: 12–14, 12. p.: 28–16, 17. p.: 31–27, 23. p.: 42–40, 27. p.: 52–41, 35. p.: 57–49, 38. p.: 64–53.

Stephen Arigbabu: – Nagyon jó csapat ellen játszottunk a mai napon, meg kellett dolgoznunk a győzelemért. Sok sikert kívánok a Salgótarjánnak a szezon hátralévő részében!

Dániel Péter: – Tudtuk, hogy nagyon fizikális ellenfél a Vasas, felkészültek a játékainkból és játékosainkból. Ennek ellenére, azt gondolom, ki tudtunk alakítani annyi helyzetet, hogy megverhettük volna őket. Azonban kifogtuk a szezon legrosszabb dobóformáját, ami ráadásul rengeteg taktikai hibával párosult védekezésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában