Kosárlabda

2022.10.30. 13:46

Zsinórban második bajnokijukat nyerték a salgótarjáni kosarasok + fotók

A megyeszékhely gárdája annak tudatában fogadta az NB I/B-s pontvadászat hatodik játéknapjára hozzájuk hasonló mutatóval készülő nagykőrösi csapatot, hogy a Cegléd elleni hétközi kupatalálkozón elkövetett „bűneik” alól kizárólag a győzelem adhat számukra feloldozást.

Nool

Vas-Teplán Miklós (labdával) volt a remeklő tarjáni gárda egyik legjobbja

Forrás: Nool

Fotó: Szabó Péter

Ahogy arról korábban röviden írtunk, szombaton hazai pályán fogadta az SKSE gárdája a Nagykőrösi Sólymokat a szezon hatodik fordulójában.

A feldobást követően olyan elánnal esett neki riválisának a Takács és Vas-Teplán révén két hajszálpontos triplával nyitó SKSE, hogy az ellenfél edzőjének, Puszta Dávidnak, alig több mint fél perc elteltével máris időt kellett kérnie. A Sólymok trénerének közbeavatkozása a mieink lendületét a legkisebb mértékben sem törte meg, igaz az eligazítás eredményeként támadásban legalább a vendégek is magukra találtak némileg. 

A folytatásban egy ideig váltott kosárszerzéssel lépegettek a felek, hazai részről ekkortájt leginkább Dragasevics és Molnár Marcell, míg a túloldalon Lakosa és Timkó jeleskedett. A nyitó felvonás hajrájára ugyanakkor Dániel Péternek együttese védekezését is sikerült rendbe szednie, aminek eredményeként a kisszünetre immár kétszámjegyűre hízott a 9–2-es negyedzáró futást produkáló tarjáni legénység előnye (34–21). 

A jóval kevésbé mozgalmasan alakuló második tíz percben a különbség sokáig tizenöt pont környékén állandósult, s bár az SKSE támadójátékának hatékonysága erre a periódusra jócskán visszaesett, a feljavuló védőmunka, valamint Takács néhány bravúrgólja a látogatók nem túl meggyőző felzárkózási kísérleteinek visszaverésére a félidő hajrájában is tökéletesen elegendőnek bizonyult.

Az 51–34-es állásról startoló harmadik negyed elején hazai részről továbbra is Takács vitte a prímet, a remek napot kifogó középjátékosának gyors hat pontjával az SKSE az újrakezdést követően nem sokkal már egy kerek húszassal vezetett. A nagykőrösiek Fehér és Kocsis tripláival még egy ideig próbálták versenyben tartani magukat, a játékrész második felében azonban végképp szertefoszlatta riválisa minden reményét a nem csak eredményesen, de helyenként már kimondottan látványosan is játszó tarjáni alakulat. 

Ebben a szakaszban a remek szervezőmunkát végző Herendic és társai szép példáját mutatták a kollektív, igazi csapatkosárlabdának: nem csak hogy nyolcan is a kosárba találtak közülük, de nem kevesebb, mint tizenegy gólpasszt is kiosztottak egymásnak. Bár az utolsó rövid pihenőre kialakult 76–50-es részeredmény alapján a záró etap már abszolút formalitásnak ígérkezett, a „bűntudatos” Dániel-legénység egy pillanatra sem fékezett. 

Miközben az első bő hat percben a mieink egyetlen mezőnykosarat sem engedélyeztek ellenfelüknek, ők maguk előbb egy főként Nshimba zsinórban szerzett kilenc pontja által fűtött 10–3-as, majd egy Dragasevics és Takács találataira alapozott 11–0-ás rohammal jelentkeztek. A hajrában már fiataljait szerepeltető SKSE végeredményben közel ötvenpontos verést mért jobb sorsa érdemes ellenfelére, most pedig újult erővel és önbizalommal készülhet a listavezető PVSK elleni hétközi, idegenbeli fellépésére.

NB I/B, Piros-csoport, férfiak, 6. forduló

Salgótarjáni KSE – Nagykőrösi Sólymok KE 105–58 (34–21, 17–13, 25–16, 29–8)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 200 néző, v.: Horváth Cs., Józsa, Tóth K. 

Salgótarján: Herendic 6, Vas-Teplán 18/12, Dragasevics 15/6, Hargitai 8/6, Takács A. 20/6. Cs.: Molnár Marcell 15/3, Nshimba 14/3, Monye M. 5/3, Kuttor 2, Cserényi Martin, Kiss Á., Monye J. 2. Edző: Dániel Péter. 

Nagykőrös: Lakosa Á. 13, Kocsis 6/6, Fehér P. 10/6, Molnár B. 5, Timkó 12. Cs.: Molnár Miklós 6, Filep, Váits 3, Vámos 1, Mácsai 2, Erdei, Kónya. Edző: Puszta Dávid. 

Az eredmény alakulása: 4. perc: 13–9, 8. perc: 30–19, 14. perc: 38–23, 18. perc: 48–30, 23. perc: 61–39, 28. perc: 71–47, 34. perc: 88–53, 38. perc: 100–54.

Dániel Péter, a Salgótarjáni KSE edzője: – Mindenekelőtt gratulálok a csapatomnak! Örülök, hogy sikerült feledtetnünk a kupafiaskót, és zsinórban második bajnoki sikerünket is begyűjtöttük, ráadásul mindkétszer száz pont fölé jutva tudtunk győzni. Utóbbi jól mutatja, hogy bőven van tűzerő a gárdában, mégis azt gondolom, hogy ma a felkeményedett védekezésünknek és a hétközihez képest megváltozott hozzáállásunknak köszönhetően sikerült egy ilyen látványos produkcióval megörvendeztetnünk szurkolóinkat.

Puszta Dávid, a Nagykőrösi Sólymok KE edzője: – Gratulálok a salgótarjániaknak, a szerdai formájuknak ezúttal az inverzét hozták a hazaiak. Közel ötven százalékkal dobták a hárompontosokat, minden téren felülmúlták bennünket, valósággal átrobogtak rajtunk. Mégis büszke vagyok a játékosaimra, mert bár nyilván nem volt jó napunk, azért minden tőlünk telhetőt megtettünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában