Vacsorával emlékeztek az ötven évvel ezelőtti sikerre az egykori Salgótarjáni BTC tagjai

A Nógrád Megyei Hírlap hasábjain július 9-én, az utolsó, Újpesten lejátszott mérkőzés időpontjában jelent meg méltató írás, majd ugyanazon hónap végén négy egész oldalas, fotókkal illusztrált összeállításban idézte fel a nagyszerű, megismételhetetlennek tűnő eredményt.

A közelmúltban az egykori sikerkovácsok – élükön Kmetty Józseffel, a hajdani remek középhátvéddel – úgy döntöttek, hogy egy ünnepi vacsora keretében is visszaidézik az ötven évvel ezelőtt történteket. A minap – az önkormányzat támogatásával – a belvárosi La’Koma étteremben meg is rendezték e találkozót, amelyen a még köztünk lévő, nemcsak Salgótarjánban élő tíz egykori csapattagból kilencen vettek részt. A helyben lakók közül megjelent Básti István, Kajdy Tibor, Kmetty József, Loch Károly, Répás Béla, Szalay Miklós és Varga Sándor. Ketten Baranyai Gyula és Sáfrány István messzebbről utaztak, hogy részesei legyenek e rendezvénynek. Viszont a távolabb élők egyike, Barta András és az itteni Szabó Géza az egykori erőnléti tréner – akinek nem kis szerepe volt az elért eredményben – nem tudott eleget tenni a meghívásnak. Hat játékost a felesége is elkísérte, néhányukat azonban – így Jeck Ferencet, Szőke Istvánt és 1972-ben már sportvezetőként is dolgozott Ferencz Gyulát – sajnos már csak az özvegyük képviselhette.

Elsőként a fő szervező Kmetty József kérésére egy perces néma felállással tisztelegtek a résztvevők az elhunytak emléke előtt, majd ugyanő köszöntötte a megjelenteket s külön is megköszönte a házastársuktól a sportkarrierjükhöz kapott sok segítséget, a családok zavartalan működéséhez szükséges áldozatot. Külön is kifejezte elismerését az ugyancsak megjelent Kakuk József nyugalmazott vállalkozónak, aki hosszú évek óta különböző minőségben és módon segítette a csapat működését.

A következőkben dr. Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere kért illetve kapott szót, hogy az idén a várossá válás 100. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozathoz szorosan hozzátartozik a százkét éves Stécé éppen fél évszázaddal ezelőtt elért sikere, amely több generációnak jelentett nagy, felejthetetlen élményt, adott életükhöz, munkájukhoz is főként érzelmi muníciót. Azoknak, akik – mint Ő – életkoruk miatt személyesen nem láthatták a bronzérmes csapat mérkőzéseit, a beszélgetések, a visszaemlékezések jelentenek inspirációt s követendő példaként tartják nyilván az SBTC sikerét.

Az önkormányzat elismerésének jeleként ajándékcsomagot nyújtott át a volt játékosoknak. Mint már előző úgymond kerek évfordulókon, ezúttal is dr. Csongrády Béla – nyugalmazott lapszerkesztő, a csapat történetének egyik krónikása, sok évtizedes törzsszurkoló – idézte fel a fekete-fehérek mindmáig fényesen csillogó bronzérmének körülményeit, jelentőségét. Bevezetőjében arra utalt, hogy miután kizárólag az emberi elme képes emlékezni, ennélfogva kötelességünk is a múlt sikereit és kudarcait – tanulságképpen – felszínen tartani, számba venni. Semmi kétség – mondta – az 1972-es eredmény az előbbi kategória legszebbike az SBTC 1920-as megalakulása óta, az utóbbiak sorában pedig az NB I-ből 1980-ban történt kiesés óta tartó – enyhén szólva – viszontagságos, ellentmondásos – folyamat, szereplés sorolható. Mondandója alaphangját Moór Edének a Népsport 1972. július 11-i számában megjelent nyilatkozatára alapozta, Az edző – aki építhetett előző kollégája, Marosvári Béla munkájára – többek között azt mondta, hogy országszerte elismerik teljesítményüket, miután eddigi történetük során még soha nem voltak ötödiknél jobbak. A jó szereplés titkaként a csapat mögötti sok munkát jelölte meg. A második helyen azt említette, hogy vidéki viszonylatban jó játékosanyaggal rendelkezik a Stécé, amelyért a kifogástalan közösségi szellem birtokában képesek mindent megtenni.

Csongrády Béla – természetesen csak jelzés szerűen – elemezte a játékosok konkrét teljesítményét: a pályán töltött időtartamot, a nevükhöz köthető gólok számát és az országos rangsorban – a kapott osztályzatok alapján – elfoglalt helyüket tekintve. Elismerően szólt a csapathoz bármilyen minőségben kötődött személyekről is. Gondolatai befejezéseként a visszaemlékező – mások, így szurkolótársai nevében is – megköszönte immár sokadszor az 1972-es bravúrt és a jövőben bizakodva idézte az SBTC-induló néhány szép sorát.

A beszédek elhangzását követő vacsora keretében szeletelték fel a Tavaszi Tamás által erre az alkalomra ajándékozott, Stécé-motívumokkal díszitett tortát, majd elkezdődött a kvaterkálás, az ilyenkor szokásos nosztalgiázó anekdotázás, baráti beszélgetés.