Atlétika

2022.10.17. 11:50

Tovább gyarapította az érmeinek a számát a szécsényi szenior atléta

A szécsényi Jusztin Ferenc életének fontos eleme a sport, azon belül is a futás. Több mint negyven éve rendszeresen részt vesz a szenior atléták különböző versenyein. A maratont, félmaratont és a szupermaratont versenyszerűen már több alkalommal lefutotta. Nevét jól ismerik a hazai szenior sportolók, versenyzők és vezetők. Túl a 77. életévén még mindig aktív versenyző.

Sz. F.

Jusztin Ferenc ritkán hagy ki versenyeket

Forrás: Nool

Fotó: Sz. F.

Az idén is tovább gyarapította érmeinek számát. Ott volt Budapesten, a Fortuna versenyen, ahol korcsoportjában nem talált legyőzőre. Június 4-én Balassagyarmaton részt vett a Trianon emlékfutáson, ahol a szenior versenyzők közül elsőként ért célba. Ott volt Budapesten a Hősök terén rendezett 10 km-es futáson, ahol szintén az övé volt a győzelem. Az idén két bajnoki címet tudhat magáénak, hiszen tavasszal a Mezei Magyar Bajnokságon megszerezte a győzelmet, amely a 49. bajnoki címet jelentette a számára. A nyáron Budapesten, az Ikarus pályán rendezték meg a szenior futók országos bajnokságát, ahol 800 és 5000 méteren második lett, 1500 méteren övé volt a győzelem, amely által az 50. bajnoki címet is megszerezte. Ezt követően nem hagyta ki a Kékes Csúcsfutást sem, amelyen az idén 25. alkalommal vett részt. 

Az elmúlt napokban újabb szép sportsiker fűződik a nevéhez. A Budapest Sportiroda által szervezett maratoni versenysorozaton – ahol több számban is rajthoz állhattak a versenyzők – Jusztin Ferenc tízezer méteren indult. Elmondhatja magáról, ott voltam, futottam, és győztem. A 77 éves futó 59 perc 43 másodperc alatt teljesítette a 10 kilométert. A sportiroda az idén harmadik alkalommal rendezte meg versenysorozatát, amelyen a szécsényi futó mindhárom alkalommal győzött ezen a távon. 

A Futapest Klub által szervezett többfordulós mezei futóversenyen már 14 futamon túl vannak a futók. Ahogy mondta, sajnos a legutóbbi fordulón nem tudott részt venni, így le kell mondania az összesített első helyezésről. Pillanatnyilag jó barátja, Szekeres Ferenc áll az élen, akinek gratulált is az elért eredményéhez. Szeptember végén Aszódon lesz a legközelebbi terepversenye, valamint nem hagyja ki a losonci év végi megmérettetést sem, amelyen fiával áll majd a rajthoz. 

Jusztin Ferenc sportszeretete példaértékű lehet a fiatalok előtt. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában