Búcsú előtti csodagól

Gyermekkorom óta rajongok a fociért. Mindig élvezettel néztem a meccseket, amikor pedig már kicsit nagyobb lettem, a kinézet és természetesen a focitudás alapján kedvenceket is választottam. Elsőként Cristiano Ronaldóért, majd később Szalai Ádámért kezdtem el rajongani, ami a mai napig nem múlt el. Azokat a meccseket, amin ők is pályára lépnek mindig izgatottan várom. 

Nem volt ez másképp pénteken sem, amikor a magyar válogatott Lipcsében, a németek ellen játszott a Nemzetek Ligájában. Kicsit azonban szomorú voltam, mert Szalai Ádám pont a napokban jelentette be, hogy az Olaszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés után befejezi pályafutását a válogatottban. Nagyon szorítottam neki, hogy az utolsó két meccsén minden jól sikerüljön az ő szempontjából is, és méltó lehessen a búcsú. Arra azonban álmomban sem mertem gondolni, hogy a németek ellen, a tizenhetedik percben egy lenyűgöző sarkazással talál a kapuba, és ezzel megszerezzük a vezetést, majd később a meccset is megnyerjük. Leírhatatlan érzés volt ez rengeteg magyar ember számára. 

A mérkőzés után azonban összeszorult a szívem, hogy ezt a fantasztikust csatárt már csupán csak egy alkalommal láthatjuk a magyar válogatott színeiben. Úgy érzem, nem jött még el az az idő, amikor vissza kellene vonulnia. Bár sokan azt mondják, a csúcson kell abbahagyni… Remélem, hétfő este is hasonló játékkal, és legalább egy újabb csodagóllal ismét magyarok ezreit örvendezteti meg az olaszok elleni összecsapáson.