Atlétika

2022.06.05. 16:56

A futás révén győzte le önmagát a szécsényi atléta

A szécsényi Szomorné Bech Krisztina gyermeke születését követően érezte a pluszkilókat, hogy azoktól megszabaduljon, a futás mellett döntött.

Szenográdi Ferenc

Szomorné Bech Krisztina lefutotta már a maratont is

Forrás: NMH/Sz.F.

– Nem volt könnyű a kezdet, a lustaságot legyőzni, de túltettem magam rajta. Mindez még 1997-ben volt. Azóta rendszeresen futok – mondta. 
Amikor felfedezte a futás pozitív hatását, a kilók leadását, mentálisan is jobban érezte magát. Elmondta, hogy pszichiátriai betegek között dolgozik, akik mentálisan nem egészségesek, az ő mindennapi gondjukat, problémájukat is átveszi. Amit képtelen a munkahelyén otthagyni, azokat magával hozza, s nem könnyű számára feldolgozni, de a futás nagymértékben segíti. Eleinte csak a szécsényi ligetben rótta a köröket, ahol futótársakkal ismerkedett meg, többek között a Szécsényi Amatőr Futók Társaságával. Jó kapcsolat alakult ki közöttük, majd idővel kérte felvételét az egyesületbe.

Ezt követően már a versenyek is bekerültek az életébe. Tíz SZAFT-társával váltóban körülfutották a Balatont, ahol neki 25 kilométert kellett teljesíteni. Nagy büszkeséggel tölti el, hogy versenyszerűen lefutotta a maratont, több alkalommal a félmaratont is. Számos hazai versenyen vett részt, de a SZAFT-társaival Szlovákiában rendezett versenyeken is rajthoz állt. Ott volt Budapesten, a női futógálán, illetve öt alkalommal részt vett a Kékes Csúcsfutáson. A lakásán érmek, serlegek sokasága tanúskodik az elért eredményeiről és sikereiről. Számára a legfontosabb siker, hogy sikerült legyőzni önmagát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában