Sakk

2022.05.13. 13:49

Országos versenyen szerzett bronzérmet a fiatal bátonyterenyei sakkozó

Újabb sikereket ért el a kö­zelmúltban Kovács Veronika, aki bronzéremmel tért haza a Miskolcon megrendezett korcsoportos országos rapid sakkbajnokságról.

Veres Edina

Kovács Veronika minden táblán megtett lépését jól meggondolja

Forrás: Beküldött

Kovács Veronika minden táblán megtett lépését jól meggondolja

Forras: Beküldött

A bátonyterenyei fiatal eredményeiről portálunk tavaly szeptemberben számolt be. Akkor a sakkozó 1629 élő-pontot – egy-egy parti végeredménye és az ellenfél erőssége alapján számított érték – birtokolt, amelyet azóta 1706-ra sikerült növelnie. 

A legutóbbi győzelmével kapcsolatban a Salgótarjáni Tehetség Gondozó és Sport Egyesület is elismerését fejezte ki a szervezet internetes oldalán. Mint írták, a megmérettetésen az egyesületüket ezúttal is Kovács Veronika képviselte, aki immár az U16-os kategóriában indult. Ez a csoport azt jelentette, hogy a bátonyterenyei sakkozónak egy évvel idősebb ellenfelei is voltak. A kategóriában összesen tizenketten szálltak harcba a győzelemért. 

Kovács Veronika a versenyen szerzett élményekkel kapcsolatban elmondta: a próbatétel előtt a középmezőnybe való bejutást tartotta reális célnak. 

– A verseny eleje is ezt a felvetést igazolta, hiszen nem kezdtem valami fényesen. Az első két parti közül az egyiket vereséggel, míg a másikat döntetlennel zártam. Ekkor viszont jött egy pálfordulat, mondhatni szárnyakat kaptam, és zsinórban három győzelmet sikerült aratnom. Ezután azzal a fiatallal ültem egy asztalhoz, aki végül megnyerte a bajnokságot, tehát ezt a fordulót elvesztettem. Így jutottam el a végső partihoz, amelyet a párosítás szerint az éppen harmadik helyen álló vetélytárs ellen kellett megvívnom. Ez azért is érdekes volt, mert a győzelem egymagában még nem feltétlenül jelentette volna azt, hogy fel tudok állni a dobogóra. A végső rangsor felállításánál azonban az egymás elleni eredményeinket is számításba vették, így én zártam bronzéremmel az országos bajnokságot – mondta Kovács Veronika, aki arra is rámutatott, hogy e siker után sem dőlhet hátra. 

Edzőjével, Mede Istvánnal gőzerővel készülnek a hétvégén esedékes Magyarország Sakk Diákolimpia csapatversenyére, amelynek Szombathely ad otthont. Ezután a következő nagy megmérettetést a sakk diákolimpia júniusi egyéni bajnoksága jelenti majd. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában