Rali

2022.05.24. 10:13

Lakatos Attila lett a legjobb nógrádi ralis

Nógrád Szlalom néven rendezték a felsőzellői Rally Parkban a szlovák szlalombajnokság idei második versenyét, ahol a Hobby Rally Cup mezőnye is indult, természetesen több nógrádival a volánnál.

B. L.

Lakatos Attila jól terelgette a Peugeot-ját

Forrás: Beküldött

Fotó: (c)Torjay Foto

A Rally Parkban kijelölt pályán ezúttal a megszokottól eltérően több bóját és szalmabálát is elhelyeztek, amelyek szűk lassítót képeztek a szakaszon, és döntésükért több másodperc büntetés járt. Döntögetett is serényen a HRC mezőnye, amely a szlalomosok után rajtolt, és a három futamból kettő összideje számított a végértékelésnél. 

A legsikeresebb nógrádi Lakatos Attila lett a Peugeot-jával, ő megnyerte az A2 és A3 kategóriákat is, illetve az abszolút harmadik helyet is bezsebelte. A második legsikeresebbnek Kerekes Bence bizonyult, aki Lada VFTS-ével a juniorkategóriát és a Lada Kupát is a dobogó legmagasabb fokán fejezte be. A Lada Kupában az ezüstöt Faragó Gábor szerezte meg a jó öreg „kockával”. Ugyanitt az ötödik Huszár Gábor, a hatodik Kis Lajos, a hetedik Gabora Imre lett, mindhárman Lada 2107-tel versenyeztek. 

A Master Kupában Szojka Ferenc a kilencedik helyen zárta a versenyt Fiat Stilo-jával. A skodásoknál Vilim Zsolt a negyedik helyet szerezte meg. 

A címvédő HRC-bajnok, Bíró Ádám BMW-jével már az első körben kiesett. Csakúgy, mint Kromberger Zsolt, aki a Golf elektromos hibája miatt kényszerült kiállásra a második szakaszon. A nyáron több versenyen is füstölnek majd a gumik, amelyekre szívesen látnak minden érdeklődőt a szervezők.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában