Kosárlabda

2022.05.12. 21:34

Keserves küzdelemben nyertek az idényzárón a salgótarjáni kosarasok

Kosárlabda A piros-feketék harmincöt percnyi szenvedés után a végjátékban fordítottak, s így az NB I/B Piros csoportjának kilencedik helyén zártak.

NMH-összeállítás

A salgótarjániak (csíkos mezben) hat ponttal tudtak nyerni hazai pályán

Forrás: NMH | Fotó: Hegedűs Márk

Nem kezdte túl nagy vehemenciával idei utolsó hazai fellépését a szerda esti találkozóra hétmeccses győzelmi sorozattal a háta mögött készülődő tarjáni gárda, ám, mint a nyitónegyed derekára kiderült, a piros-feketék még ebből a lagymatag tempóból is visszább tudtak venni a folytatásra. 

A szűk egy héttel korábbi, idegenbeli sikerüket követően, a kilencedik helyért vívott párharcot tudat alatt talán már lefutottnak tekintő vendéglátók az első húsz perc java részében enervált, lassú, ütemtelen játékkal riogatták közönségüket, így nem csoda, hogy a nagyszünetig szinte kizárólag a jóval agilisabban és pontosabban kosárlabdázó nagykőrösi gárda vezetett. Amíg tarjáni oldalon, talán az egy szem Molnár Marcell kivételével, sorjáztak az átlagos vagy az alatti teljesítmények, a kevéske hadra fogható emberüket sokkal jobban forgató látogatóknál mindenki kitett magáért, Mester és Timkó pedig helyenként kimondottan remekeltek. 

Az addig látottak alapján a 41–44-es félidei állás egyértelműen a mieink számára tűnt hízelgőbbnek, s ha valakik azt gondolták, hogy a fordulás után majd gyorsan változik a szereposztás, azok bizony alaposan tévedtek. A támadásban kapkodó, védekezésben gyakran figyelmetlen tarjániak egész egyszerűen képtelenek voltak felpörögni, így a Sólymok a harmadik felvonásban is könnyedén őrizgették időközben hét-nyolc pontosra hízott előnyüket, amiből Rosemond egy-egy szép egyéni villanása dacára azt az utolsó kisszünetig már nem is sikerült faragni (53–61). A záró periódus elején mindazonáltal mintha kicsit megélénkült volna a tarjáni csapat, s Takács centergóljaival, illetve Rosemond tripláival a végjátékba fordulva a mieink utol is érték lefékező riválisukat. 

S bár a kőrösiek a végjáték előtt még egyszer egérutat nyertek, 66–70 után már kizárólag hazai kosarak következtek. Így azután, ha kínkeserves küzdelemben is, de megszületett a 10–0-s meccszáró futást produkáló SKSE újabb sikere, s hibátlan rájátszásbeli menetelést bemutatva, végül kilencedikként zárta a Piros csoport idei küzdelmeit Király Márió együttese. 

NB I/B, Piros csoport, férfiak, 9. helyért, 2. mérkőzés: 

Salgótarjáni KSE – Nagykőrösi Sólymok KE 76–70 (24–27, 17–17, 12–17, 23–9)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 100 néző, v.: Jakab L., Gaál I., Jankovics. 

Salgótarján: MOLNÁR MARCELL 15, Karanfilovszki 6, Dragasevics 10/6, Monye M. 7, Nshimba 2. Cs.: Kuttor 6, Takács A. 9/3, ROSEMOND 17/9, Hargitai 4. Edző: Király Márió. Nagykőrös : Lakosa Á. 10/3, Molnár Miklós 13/6, Fehér P. 8/6, MESTER 19/6, TIMKÓ 14. Cs.: Jókai, Kocsis 6, Filep. Edző: Kovács Sándor. 

Az eredmény alakulása: 5. p: 9–15, 9. p: 24–25, 15. p: 26–35, 19. p: 36–44, 24. p: 43–50, 30. p: 53–61, 36. p: 66–70. 

Király Márió: – Gratulálok a nagykőrösieknek, hiszen mindent megtettek azért, hogy ma győztesen távozzanak tőlünk. Újra szoros végjátékban nyertünk, a hasonló meccseket a szezon elején rendre elbuktuk, most viszont szerencsére sikerült fordítanunk. Köszönöm a játékosoknak az egész éves munkájukat! 

Kovács Sándor: – Gratulálok ellenfelünknek a kilencedik hely megszerzéséhez! Azt gondolom, annak ellenére, hogy ilyen foghíjas kerettel jöttünk ma el, jó mérkőzést tudtunk játszani a salgótarjániakkal. Sajnos a harminchat-harmincnyolcadik perc környékén láthatóan elfáradtunk, és ezáltal a végére kiütközött a tudásbeli különbség. 
 

A salgótarjániak (csíkos mezben) hat ponttal tudtak nyerni hazai pályán 
Fotó: Hegedűs Márk

Címkék#SKSE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában