Labdarúgás

2022.05.20. 10:18

Játékvezető barátjuk emléke előtt is tisztelegtek a focitornával a nógrádi sportbarátok (fotók)

Ötödik alakommal rendezték meg a napokban a sportbarátok focitornáját, amely idén az I. Kálmán Zoltán Emléktorna nevet is viselte. Barátai ezzel is szeretnének emléket állítani a korábbi játékvezetőnek, sokak közeli barátjának, kollégájának.

Langa Attila

A Nógrád megyei inaktív játékvezetők együttese hibátlan teljesítménnyel nyerte meg az idei megmérettetést

Forrás: NMH/Hegedűs Márk

Fotó: Hegedus Mark

– Öt évvel korábban, egy születésnapi összejövetelen került szóba, hogy a jelenlévő MÁV dolgozó kollégái és a volt játékvezető társai játszhatnának egymás ellen egy barátságos mérkőzést. Az első alkalommal így két csapatról szólt a torna, majd mások is jelezték részvételi szándékukat, így bővült a meghívott csapatok száma. Idén az ötödik alakalommal sikerült megrendezni a baráti megmérettetést, amely által egy barátunk, Kálmán Zoltán emlékének is szerettünk volna adózni – mondta Lovasi János főszervező. 

A tornán öt csapat vett részt, akik állandósultak az elmúlt években. A játékosok az ünnepélyes eredményhirdetést követően, a harmadik félidőkor méltó levezetésen vesznek részt közösen, egy tál meleg étel és némi ital mellett megbeszélve a mérkőzéseket. A tornán részt vevő csapatok: Karancsvölgye, MÁV Bp. Keleti pályaudvar, MÁV Miskolc, Szolnok megyei játékvezetők, Nógrád megyei inaktív játékvezetők. A labdakergetéskor minden esetben a barátság kerül előtérbe, de azért izgalmakban most sem volt hiány. 

A főszervező elmondta: – a jövőben tervben van, hogy akár még több gárda vehessen részt a tornán, de szigorúan csakis egynapos rendezésben gondolkodik, amelyet követően ismét a harmadik félidővel zárnának.  A megmérettetés már-már állandó sípmestere Vilinyi József, míg a Kálmán Zoltán-emlékdíjat az elhunyt játékvezető felesége adta át az arra legérdemesebb játékosnak. 

A torna végeredménye: 

1. Nógrád megyei inaktív játékvezetők, Szolnok megyei játékvezetők

3. MÁV Miskolc

4. MÁV Bp. Keleti pályaudvar

5. Karancsvölgye

Különdíjak:

Gólkirály: Smelkó Károly

Legjobb játékos: Nádházi Sándor (MÁV Bp. Keleti pu.)

Legjobb kapus: Mezei Krisztián (Karancsvölgye)

Legsportszerűbb csapat: MÁV Miskolc

Kálmán Zoltán-emlékdíj: Focht Árpád (MÁV Bp. Keleti pu.). 

Mellettük Csukás András (Szolnoki játékvezetők) és Vlász Gábor (Karancsvölgye) is különdíjat kapott. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában