Kosárlabda

2022.04.27. 07:00

Győzelemre készülnek szerdán az SKSE kosarasai: újra a Kaszásokkal vívnak párharcot

Az NB I/B-s pontvadászat Piros csoportjának alsóházi rájátszásában továbbra őrzi veretlenségét a Salgótarjáni KSE csapata, amely az Óbudai Kaszások elleni, második körös párharcát szerdán, hazai közönsége előtt le is zárhatja. A találkozót este hat órától rendezik a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban.

NMH-összeállítás

Az első mérkőzésén jobbnak bizonyult az SKSE (csíkos) csapata

Forrás: NMH Archívum

Dániel Tamás, az SKSE klubmenedzsere elmondta: – Ha csak a 87–75-ös végeredményt nézzük, akkor mondhatjuk, hogy viszonylag sima volt a múlt szombati első mérkőzés, de azért ezt a kijelentést lehet ám árnyalni. Egyrészről úgy kezdtük a meccset, ahogy kell, tetemes előnyt építettünk fel, és ha végig megfelelő koncentrációnk lett volna, no meg alázatunk a csapatjáték iránt, akkor akár harminc ponttal is nyerhettünk volna. Ehhez képest a megszerzett előnyünket bravúros módon el tudtuk adni, mégpedig úgy, hogy rengeteg ego került a pályára, a csapatjáték meg igencsak háttérbe szorult. Ezzel a lehetőséggel pedig a Kaszások meg is próbált élni, de aztán sikerült rendet rakni a fejekben, így visszaállt a rend a pályán is – mondta a szakember. 

– Úgy vagyok egyébként ezzel a győzelemmel is, hogy nemcsak a vereségek mutatják meg a gyengéinket, hanem egy ilyen viszonylag magabiztos siker is, mert jól látszik, hogy végül is miért kell itt küzdenünk, ahelyett, hogy fölfelé játszanánk. Valószínűleg érződik rajtam, hogy nehezen teszem túl magam a bajnokságban történteken, mert nem könnyű megemészteni, hogy ennyi energia veszett kárba az elmúlt hónapokban. De hát, ahogy az előző nyilatkozatomban is elmondtam, van egy újratervezett minimális és maximális programunk, amiből a minimálist kipipáltuk, a maximális megvalósítása pedig folyamatban van – folytatta. 

– Az említett folyamat következő állomása a szerdai összecsapás, ahol le kell zárnunk a párharcot, ami által ismét egyet följebb lépünk és várjuk a másik oldalt, hogy kivel kell megküzdenünk a kilencedik helyért. Úgy gondolom, most már a játékosok is belátják, hogy lehetett volna ez sokkal szebb, éppen ezért, amit ki tudunk még hozni az idény hajrájából, azt nagy valószínűséggel ki is fogjuk hozni. Mindenki egészséges, mindenki rendben van, úgyhogy nem látom akadályát egy újabb győzelemnek, egy újabb sikernek – zárta gondolatait Dániel Tamás. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában