Korábban még nógrádi versenyzőknek is szoríthattunk téli olimpiákon

Nekünk, magyaroknak nem a téli játékok a sportnemzeti dicsőségek learatásának a legfőbb színterei, de a korábbi, műkorcsolyázásban elért négy bronz- és két ezüstérmünk után legutóbb a 2018-as pjongcsangi olimpián a rövidpályás gyorskorcsolyázás 5000 méteres távú férfiváltóversenyében a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállítású magyar csapat végre megszerezte a várva várt első aranyunkat. 

Bízzunk a második aranyéremben!

A most kezdődő pekingi játékokon is újra a rövidpályás gyorskorcsolyázásban lehetnek vérmes reményeink, ahol a Liu fivérek félig-meddig hazai pályán roboghatnak az újabb fényes medálokért, és hadd legyünk sikeréhesek, bízzunk a második (stb.) magyar aranyéremben! 

Nógrádi versenyzőknek is szoríthattunk téli olimpiákon

A nógrádi sportbarátok az idei téli olimpiára ismét hiányérzettel készülnek, hiszen korábban szűkebb hazánk sportolói is rendszeresen eljutottak az ötkarikás játékokra. A Salgótarjáni Petőfi DSE sílövői a kilencvenes évek elejétől négy egymást követő olimpiára jutottak ki. 

Az 1992-es albertville-i játékokon Géczi Tibor váltóban a magyar csapattal a 15. helyen végzett, egyéniben 20 km-en az 55., míg 10 km-en – kellemes meglepetésre – 55 versenyzőt, köztük világnagyságot is megelőzve, a 38. helyre futott be, amely a magyar biatlonsport legjobb olimpiai eredménye. 

Ugyanitt Bereczki Brigitta 7,5 km-en az 58., 15 km-en a 44., a 3x7,5 km váltóban a 16. helyezést érte el.

Legközelebb 1994-ben Lillehammerben ismét Bereczki Brigitta állt salgótarjáni színekben rajthoz, ahol egyéniben mindkét távon a 67. helyen végzett, míg a magyar váltóval a 17. helyen érkeztek célba. Az 1998-as naganói játékokra pedig a magyar biatlonkirálynő már szövetségi kapitányként készítette fel a nemzeti csapatunkat. 

Irigylésre méltó körülmények között fejlődhettek

Ám, az ő visszavonulása ellenére sem maradt versenyző nélkül a Petőfi-síbázis a naganói olimpián. A japán sportvárosban a tősgyökeres tarjáni Bekecs Zsuzsa – igaz, a Vasas színeiben – 7,5 km-en a 64. helyen végzett. A nógrádi megyeszékhely „tékozló leánya” azonban rövidesen hazatért szülőváro­sába, így 2002-ben már a Petőfi DSE színeiben utazott el a Salt Lake City-i téli olimpiára, ahol 7,5 km-en a 67., 15 km-en a 65. helyen zárta a versenyt. 

Az akkoriban sikert sikerre halmozó Salgótarjáni Petőfi DSE az országban – és talán a nagyvilágban is – egyedülállóan az azonos nevű iskola bázisára épült, ahol Czene Gyula igazgató – és a DSE társadalmi elnöke – vezetésével a tanulók számára az oktatási programot, iskolai elfoglaltságot harmonikusan összeegyeztették a magas szintű sportolás követelményeivel, így az utánpótláskorú versenyzők irigylésre méltó körülmények között fejlődhettek, és a tanáraik, edzőik révén minden segítséget megkaptak az eredményes tanuláshoz, sportoláshoz. 

„De hol van már a tavalyi hó?”

Földi László ügyvezető elnök – és lövőedző – vezetésével az ország legeredményesebb biatlonszakosztálya működött a Petőfi DSE-nél, ahol a helyiekből álló felnőtt magyar válogatott versenyzők is szívesen és eredményesen sportoltak Vadas István, valamint Vincze István edzők irányításával. 

Akkoriban az egész országból csodájára jártak a Petőfi különleges iskolamodelljének és az erre épülő sportegyesületnek. „De hol van már a tavalyi hó?” – kérdezhetnénk Villon mester szavaival stílszerűen. 

A sízők tündöklése – a város más régi nagy sportsikereihez hasonlóan – már csak nosztalgikus emlék. A Petőfi iskola kiváló versenysport-szakosztálya is régen lehanyatlott, a manapság az aktív nyugdíjasok életét élő Czene Gyula és kiváló munkatársai példaértékű iskolamodellje, szakmai bravúrja követők nélkül maradt. 

A rövidpályás gyorskorcsolyázásban lehetnek reményeink

A tarjáni sízés utolsó szebb fel­nőtt­ered­mé­nye­it Papp Ildikó érte el, akit azonban – az édesapja, Papp Zoltán 1984-es, szarajevói téli olimpia előtti siralmas esetéhez hasonlóan – a 2014-es szocsi téli játékokról hírhedten botrányos körülmények között golyózták ki a síszövetség akkori vezetői­. 

Azóta – szinte néma csend… Mi azonban töretlenül reménykedünk abban, hogy még az életükben újra szurkolhatunk téli olimpián Nógrád megyei verseyző(k)nek. Addig is a mostani, pekingi játékokon szorítunk a magyaroknak, és újabb szépen – vagy valljuk be: a legszebben – csillogó érmeket várunk a Liu fivérektől és társaiktól!