EB-re készül

2022.02.25. 06:55

Erőemelő bajnokként is példát mutat diákjainak a szécsényi iskolaigazgató

A jó fizikai adottságokkal rendelkező Filkor Lajos eddigi életútját végigkísérte a sport, amelynek szeretete gyerekkorára nyúlik vissza. Jelenleg a szécsényi mezőgazdasági szakközépiskola igazgatója, melynek korábban tanulója is volt.

Szenográdi Ferenc

Filkor Lajost az elért jó eredmények motiválják

Forrás: Beküldött fotó

Első osztályos tanuló volt a szécsényi mezőgazdasági szakközépiskolában Filkor Lajos, amikor testnevelőtanára, Szomszéd László felfigyelt tehetségére és szorgalmára, ekkor be is válogatta az iskola röplabdacsapatába. Lajos általános iskolás korában kézilabdázott, de a középiskolában arra már nem volt lehetősége, így a röplabda mellett döntött. Ez a döntése olyannyira jónak bizonyult, hogy már az első évben megválasztották őt csapatkapitánynak. 

Több sportágban is jeleskedett

A középiskolások megyei bajnokságán rendszeresen ők bizonyultak csapatával a legjobbnak, emellett a területi és országos megmérettetéseken is jó eredményeket értek el. Lajos a röplabdázás mellett a szécsényi sportegyesületben atletizált, ahol főleg súlylökésben jeleskedett. A Nógrád Megyei Atlétikai Szövetség 1989-ben kiadott megyei ranglistáján az ifjúsági kategóriában súlylökésben 11,12 méterrel az első helyen szerepelt. 

Gödöllőn, az egyetemen a NB II.-es röplabdacsapat játékosa volt, mindezek mellett pedig elkezdett testépítéssel is foglalkozni. Mostanra versenyszerűen bekapcsolódott az erőemelők életébe, de ahogy hírportálunk érdeklődésére fogalmazott „túl az ötven éven már csak a fekvenyomó versenyekben méreti meg magát”. 

Komoly eredményeket tudhat magáénak erőemelő versenyek tekintetében

Filkor Lajos az eredményes versenyfelkészülés érdekében berendezett magának otthonában egy saját konditermet, ahol hetente 4-5 alkalommal tart edzést. Az elmúlt években rendszeresen részt vett a Vitalitás SE szervezésében Balassagyarmaton megrendezett megyei fekvenyomó versenyeken: eddig kétszer volt abszolút első, és egy alkalommal pedig második helyezést ért el. 

Filkor Lajos az egyik erőemelő versenyen, bajnokként (Beküldött fotó)

A szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója országos versenyeken is gyakran megméretteti magát. A következő versenye a Nyárindító Kupa lesz Kiskunfélegyházán májusban, amelyet az elmúlt évben megnyert. Keményen készül emellett a júniusi Európa-bajnokságra is, amit hazánkban rendeznek idén. 

A jövőre vonatkozóan is kiemelkedő célokat tűzött ki maga elé

Az erőemelő iskolaigazgató elmondta, hogy ez a típusú sportolás igen sok energiát kíván a szervezetétől, épp emiatt a táplálkozását is ehhez igazítja. 

Az eddig elért legjobb versenyeredménye 200 kilogramm megemelt súly volt. Túl az ötven éven még elindult a nyílt open országos versenyen, aminek az alsó korhatára 25 év, és összesítésben a harmadik helyen végzett. Az idén edzésen eljutott a 210 kilogramm megemeléséig, és abban bízik, hogy az Európa-bajnokságon is sikerül ezt teljesítenie. Nem titkolja, hogy a dobogón szeretne végezni mezőnyében.

Mint fogalmaz, számára a sport olyan tevékenység, amellyel sikerül karbantartani fizikai állóképességét, a versenyeken elért jó eredményei pedig tovább motiválják őt. Emellett az sem lehet egy utolsó szempont, hogy mint tanár, a sport területén is példaképként áll a tanítványai előtt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában