Labdarúgás

2022.01.07. 19:53

Több tucat fiatal futballista bontogatja a szárnyait Szécsényben

Szécsényben többféle sporttevékenység is jelen van, de a Szécsény Városi Sportegyesület csak a labdarúgást foglalja magába.

Szenográdi Ferenc

A legifjabb korosztályokban is örömmel rúgják a bőrt a szécsényi gyerekek

Forrás: Beküldött

Az egyesület elmúlt évét értékelve Stayer László, a város polgármestere – aki két éve az egyesület elnöke – elmondta, hogy különböző tornákon és bajnokságokban hét csapattal szerepelnek. Kiemelte, hogy a városban jó a sportolás, ezen belül a labdarúgás tárgyi feltétele. A sportpályán két füves labdarúgópályát is ki tudnak világítani, így az esti órákban is lehet edzéseket, mérkőzéseket tartani. A katolikus iskolában van egy műfüves labdarúgópálya, amely szintén kiszolgálja a labdarúgókat is. A téli időszak idején a rendelkezésükre áll két tornaterem, ahol a csapatok fel tudnak készülni a mérkőzésekre. Az egyesületnek jó a kapcsolata az oktatási intézményekkel, ahonnan az utánpótlás játékosokat biztosítják. 

Minden korosztályban szerepeltetnek csapatokat. Fontosnak tartják a fiatalokkal való foglalkozást, így ennek fényében az utánpótlás biztosítását. Az edzőknek megvan a szükséges végzettségük. A legkisebbekkel – U7-es korosztály – Urbányi Tamás testnevelő tanár foglalkozik. Az U9-es és az U11-es csapat edzője Strehó József, az U13-as korosztály a polgármesterhez tartozik, az U16-os és az U17-es korcsoport szakmai vezetője Kelecsényi Gábor, míg a felnőttcsapatot Langa Attila irányítja. 

– Összességében azt mondhatom, hogy a szécsényi és a környékbeli labdarúgást kedvelő fiataloknak játéklehetőséget tudunk biztosítani. Célunk a sportág megszerettetése és az utánpótlás nevelése – mondta Stayer László. 

A 7–9 éves korosztály az Magyar Labdarúgó-szövetség által kiírt Bozsik-programban szerepel. A 13 évesek eredményét ugyan regisztrálják, de nem a tabellán elfoglalt helyük a fő cél, hanem a játék. A 16 évesek a megyei bajnokságban szerepelnek, és az őszi szezont a második helyen zárták. Az U19-esek veretlenül fejezték be a 2021–2022-es szezon első félidejét, és a tabella élén várják a tavaszi folytatást. A felnőttcsapat keretének több mint fele ifjúsági korosztályú játékos. Ahogyan Stayer László fogalmazott, mindezek figyelembevételével pillanatnyilag nem lehet tőlük kiemelkedő eredményt elvárni. A szezon idején sérülések is tizedelték a csapatot, meghatározó játékosok estek ki, még nehezebb helyzetet generálva a fiatal együttesnél. Ennek fényében a csapat a tabella második felében telelve várja a tavaszi folytatást. 

A polgármester elmondta, hogy a nyáron jól sikerült labdarúgó tábort szerveztek a gyermekeknek. A bajnokságokon kívül, a különböző korosztályok csapatai tornákon is részt vettek. Volt, amit az egyesület rendezett, de ott voltak a szécsényi játékosok a fővárosban megrendezett tornán is. 

Ősszel az egyesület adott helyet a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség által szervezett megyei edzőképző tábornak. 

– Az elmúlt évben sikeres pályázatunknak köszönhetően két kilencszemélyes kisbuszt tudtunk vásárolni, amely beszerzéshez az önkormányzat is hozzájárult. Az új szerzeménnyel az idegenbeli mérkőzésekre a csapatok könnyebben tudnak elutazni. Ami a 2022-es esztendőt illeti, szeretnénk felújítani a lelátót, továbbá az edzőpályához labdafogó hálót felszerelni – mondta végezetül az egyesület elnöke. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában