Kosárlabda

2022.01.25. 11:22

Ismét az élre álltak a fiatal tarjáni kosarasok

Nem indult túlságosan jól az idei év a Beszterce KK U16-os csapatának.

NMH-összeállítás

Balázs Márton (labdával) kiegyensúlyozott játéka volt a csapat győzelmeinek egyik kulcsa

Forrás: NMH Archív | H. M.

Az országos bajnokságban szereplő együttest eltiltás, sérülések és megbetegedések is akadályozta abban, hogy teljes kerettel vágjon neki az újabb mérkőzéseknek. A csapat egységét viszont jól mutatja, hogy mindezek ellenére is újabb két győzelmet sikerült begyűjteniük. Előbb hazai pályán a Debrecent, az elmúlt vasárnap idegenben a Kiskunfélegyháza csapatát sikerült két vállra fektetni. A két nyertes meccs, valamint a MAFC hazai botlása pedig azt eredményezte, hogy két fordulóval az alapszakasz vége előtt újra a Dániel Péter vezette legénység a csoport éllovasa. 

A remek szezonbéli szereplés mellett az sem elhanyagolható fegyvertény, hogy az országos mezőny 32 indulója közül mindössze négy csapat, a Kecskemét, a Sopron, a DEAC/A és a Beszterce KK tudta megőrizni 100%-os hazai mérlegét. Ehhez nem kis mértékben hozzájárul az a népes szurkolói közönség is, akik egyre nagyobb számban biztatják a salgótarjáni legényeket. Folytatás január 26-án Miskolcon, ezt követően pedig (február 6-án) az alapszakasz utolsó mérkőzésére a Dunaharaszti látogat majd a salgótarjáni sportcsarnokba. 

Beszterce KK-SKSE – DEAC KA/B 72–67 (19–18, 18–11, 19–26, 16–12)Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, vezette: Belák Z., Fajszi Zs. 

BKK-SKSE : Balázs M. 16/3, Oravecz O. 2, Cserényi Marcell 15, Holló L. 12, Hajdú J. 8. Csere: Cserényi Martin 19/9, Csonka A., Pádár B. Edző: Dániel Péter. 

Dániel Péter : – Határozottan és magabiztosan kezdtük a meccset annak ellenére, hogy az eltiltott játékosunkon kívül sem tudtunk teljes kerettel kiállni. Sikerült végig nagy nyomást helyezni a debreceniekre, és egy-egy rövidzárlattól eltekintve végig kontrolláltuk a mérkőzést. Örülök annak, hogy mindig van három-négy ember, akik meghatározó szerepet tudnak betölteni mérkőzésről mérkőzésre, ezzel pótolva az esetleges hiányzókat. A mérkőzés két kulcsstatisztikáját kettősség jellemzi. A 35 rádobott büntető szuper, ezek 46%-os értékesítése viszont szörnyű. A 37 eladott labda is rengeteg, viszont ezzel együtt is tudtunk nyerni, de sokat kell még ezen dolgoznunk a hétköznapokban! 

Félegyházi TSI – Beszterce KK-SKSE 37–80 (6–15, 10–21, 6–19, 15–25)Kiskunfélegyháza, Cons­tantinum Sportcentrum, vezette: Lukácsi L., Filep Á. 

BKK-SKSE: Balázs M. 15, Szabó D. 11/3, Cserényi Marcell 6, Csonka A. 5/3, Holló L. 10. Csere: Cserényi Martin 15/3, Oravecz O. 17/9, Kiss-Csitári Á., Fekete B. 1. Edző: Dániel Péter. 

Dániel Péter: – Gratulálok a fiúknak az újabb idegenbeli győzelemhez! Végre sikerült nagyobb különbséggel is meccset nyernünk, erre idén nem nagyon volt még példa. A védekezésünk mindvégig nagyon szigorú és koncentrált volt, és a támadójátékunkkal is meg voltam elégedve a mérkőzés ötödik percétől kezdve. 

A C csoport állása: 1. Beszterce KK-SKSE (10–2), 2. MAFC/A (9–3), 3. Újpest-Megyeri Tigrisek/A (9–4), 4. Pécsi VSK NKA/A (8–5), 5. Dunaharaszti MTK/A (7–5), 6. Debreceni EAC KA/B (3–9), 7. Miskolci EAFC/A (1–9), 8. Félegyházi TSI (1–11). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában