Röplabda

2022.01.27. 06:52

Foghíjasan is fordított a tarjáni lánycsapat

A hétvégén lejátszotta idei első mérkőzését az SBTC NB II.-es röplabdacsapata. Rákos Szabolcs lányai több mint kétórás összecsapás után győztesen térhettek haza Kunhegyesről.

Bakos László

Cserék nélkül győzött az SBTC

Forrás: Beküldött fotó

A D csoport 13. fordulójában az eddig pont nélkül álló sereghajtóhoz látogattak a fekete-fehérek. A betegségek és sérülések azonban előrevetítették, hogy nem vár könnyű feladat a salgótarjániakra, akik hat játékossal, azaz csere nélkül sorakoztak a kezdésnél. 

Ez még három szettnél is hatalmas hátrány, a hétvégi összecsapás azonban csak az ötödik szett végére dőlt el, a hat Stécés tehát több mint két órán át küzdött a pontokért, amiből végül kettővel térhettek haza. A hazaiak 2:1-re is vezettek, innen álltak fel és fordítottak a nógrádiak. Az alapszakasz utolsó fordulójában az SBTC vasárnap 13 órától a jelenleg második helyen álló UTE U21-et fogadja majd a Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolájának tornatermében. 

T-K KKSE U21 – SBTC 2:3 (–23, 23, 15, –19, –13) 

Kunhegyes, vezette: Nagy L. Z., Baracsi. 

SBTC: Kulhavi Nikoletta, Bozók Alexandra, Országh Mercédesz, Jakubovics Anita, Birkás Emma, Tátrai Tímea. 

Rákos Szabolcs, az SBTC vezetőedzője: Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, ami azt gondolom, mindkét csapatnak a javára vált. A sok hiba miatt több szettben is nagyarányú ponthátrányt kényszerültünk ledolgozni. Ilyen sok nyitáshibánk talán az egész eddigi szezonban összesen sem volt. Azonban a lányok küzdőszellemét dicséri, hogy rendszeresen vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Az utolsó játszmában a nagyobb meccsrutin a javunkra döntötte el a találkozót. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ez a lelkes és egyre ügyesebben játszó kunhegyesi gárda még sok csapat dolgát nehezíti meg a folytatásban. Eddig nem közölt eredmények: 

BVSC-Zugló–UTE U21 3:0

Gödöllői RC–T-K KKSE U21 3:0

Viadukt SE–BVSC-Zugló 0:3

Vidux-Szegedi RSE–Viadukt SE 3:0

UTE U21–Gödöllői RC 3:1

A bajnokság állása: 

1. BVSC 32 pont

2. UTE U21 26 pont

3. Vidux-Szegedi RSE 24 pont

4. Gödöllői RC 17 pont

5. Viadukt SE 9 pont

6. Salgótarjáni BTC 8 pont

7. T-K KKSE U21 1 pont

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában