Kézilabda

2021.12.29. 09:33

Magasan kiemelkedtek a mezőnyből a gyarmati kézisek

Toronymagasan, makulátlan, százszázalékos teljesítménnyel végzett a férfikézilabda NB II. Észak csoportjában ősszel a Balassagyarmati Kábel SE csapata. A ­gárda egyértelmű célja, hogy már 2022-ben visszajusson a másodosztály mezőnyébe, ahonnan tavasszal estek ki.

Hegedűs Henrik

A Kábel SE játékosai (piros) minden meccs hajrájában kiválóan összpontosítottak

Forrás: NMH

Az NB I/B-ből tizennégy idényt követően fájdalmasan búcsúzó Ipoly-parti legénység háza táján a nyáron nem történtek gyökeres változások. A csapat magja jóformán egyben maradt, mi több, Buday Dániel személyében egy sokszoros válogatott klasszist igazoltak, míg a kispadon Zubai Gábort a megszűnt hatvaniak mestere, Bárány Zsolt váltotta. 

Az együttest a Magyar Kézilabda Szövetség az NB II. Észak csoportjába sorolta, ahol egy kivétellel fővárosi vagy Budapest környéki vetélytársakkal kellett szembenézniük. A célt igen magasra tűzte ki a klubvezetés: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy pontveszteség nélkül nyerjék meg a bajnokságot. Az egyes mérkőzések utáni nyilatkozataiban Bárány Zsolt több alkalommal hangsúlyozta, ahhoz, hogy visszakerülhessenek a sportág második vonalába, minden összecsapást hihetetlenül komolyan kell venniük, hatvanperces, folyamatos összpontosítással. Ennek érdekében a vezetőedző sokszor beáldozta a fiatalabbak bevetésének lehetőségét, a szorosabb meccseken lényegében csak hét-nyolc mezőnyjátékos lépett pályára. 

A szakember hozzátette, mivel az országos szövetség átalakította a bajnoki rendszert, és az NB II.-es csoportok győztesei közül csak a két legjobb mutatóval – pontszámmal, gólkülönbséggel – rendelkező társaság jut fel egyenes ágon az NB I/B-be, tehát egyáltalán nem mindegy, ki hány vereséget, avagy döntetlent könyvelhet el a bajnokság során. Fontos tehát a minél jobb mérleg elérése, hogy véletlenül se kelljen Tatai Olivéréknek esetleg tavasszal még osztályozót vívniuk. 

Ha rátekintünk a Balassagyarmati Kábel SE őszi eredménylistájára, találhatunk rendkívül fölényes sikereket és izzadtságszagú körülmények között kiharcolt győzelmeket is. Ami viszont mindenképpen megállapítható, az egyes mérkőzések hajrájára mindig kidomborodott a nógrádiak tudásbeli fölénye. Főleg a lelkes, fiatalokból álló gárdák törtek sok borsot Kajdyék orra alá, ekkor a kék-fehérek igencsak megszenvedtek, hogy kicsikarják a két pontot. Ilyen volt például a Rákosmenti KSK elleni idegenbeli csata vagy a Kistext legénységével szembeni hazai nyertes ütközet. A csoport rangadóját egyértelműen a Budakalászi SC ellen játszották Sándor Ákosék: a két, addig veretlen alakulat párharcában, egy feszült találkozón, kifejezetten koncentrált játékkal, nem hagytak kétséget a határ menti város kézilabdázói, melyik a jobb csapat. 

Összességében a szezon első felében nyújtott produkció feltétlenül bizakodásra ad okot. Mivel a Füzesabony az utolsó fordulóban megtette azt a szívességet, hogy megverte a közvetlen rivális budakalásziakat, a második helyezettel szemben négy pont a Kábel SE előnye. Ez viszont cseppet sem adhat okot a kényelmes hátradőlésre, ellenkezőleg: tavasszal minden energiát be kell vetniük a gyarmatiaknak, hogy ne csak a listavezetői pozíciót őrizzék meg, hanem a makulátlanságot is, mert csak így biztosítható minden pótmérkőzés nélkül a leendő NB I/B-s tagság. Ha ez beteljesedik, a másodosztály nyitányát már az új, Nádor utcai sportcsarnokban, telt házas nézőtér előtt köszönthetik a Balassagyarmati Kábel SE játékosai. 

Statisztikák az őszi idényt követően: 
NB II. Észak csoport: 1. Balassagyarmati Kábel SE 11 mérkőzés, 11 győzelem 0 döntetlen, 0 vereség, 345-260 gólkülönbség, 22 pont. 

A Kábel SE mérkőzései:
Hazai pályán: PLER U21 34-23; Fenstherm-Füzesabony 26-20; Pilisvörösvári KSK 35-20; Budakalászi SC 23-20; Rév TSC 35-28; Kistext 27-23. 
Idegenben: Gödöllői KC 28-26; Pénzügyőr SE 39-26; Csömör KSK 33-21; Rákosmenti KSK 29-26; Bp. Honvéd 36-27. 

Házi góllövőlista: 70/10 hétméteresből: Tatai Olivér; 50/0: Sándor Ákos; 49/0: Nagy Norbert; 49/3: Tóth Márk Patrik; 33/13: Buday Dániel; 26/0: Nagy András; 21/0: Grandjean Gábor; 18/1: Ács Gergely; 12/0: Gál Kristóf; 8/1: Praszna Péter; 4/0: Kajdy Norbert; 3/2: Okolenszki Patrik; 1/0: Szladovics Máté és Hudák Henrik (kapus). Pályára léptek még: Istvanovszki Dániel és Toarniczky Máté (kapusok). 

Címkék#kézilabda
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában