tájfutás

2021.10.15. 14:50

Megvédték az elsőségüket a salgótarjáni lányok

Az év utolsó országos bajnokságát Szögliget térségében, 214 háromfős csapat részvételével bonyolították le.

Sramkó Tibor és az aranyérmet szerzett tanítványai: Mag Viktória, Nagy Szilvia és Mag Fruzsina

A bajnokság szabályszerű lebonyolítását ezúttal két balassagyarmati, Kovács Gábor és Kovács Zoltán ellenőrzőbíróként felügyelte. A pontbegyűjtő csapatbajnokságon már a rajt pillanatában komoly szellemi feladatot kellett megoldani a csapat vezetőjének, hisz a kötelező ellenőrzőpontok mellett ezúttal a szabad pontfogást is ő osztotta fel a versenytársai között.

Ennek meglétét követően a csapat mindhárom tagja egymástól függetlenül futott és regisztrálta időmérő szerkezetében a tájékozódási feladatként a terepen kijelölt ellenőrzőpontok helyét.

Az a csapat győzött, akinek a harmadik leggyengébb időeredménnyel rendelkező futója a vetélytársak más hasonló csapattagjainál jobb idővel rendelkezett.

Az idei megmérettetés több életkori kategóriában igen izgalmas versenyt hozott. Felnőtt férfiaknál a bajnoki címet évek óta védő fővárosi Tabáni Spartacus hiába ért célba a legjobb idővel, az elektronikus időmérő szerkezet ellenőrzésekor kiderült, versenyzőjük kihagyott egy kötelezően érintendő ellenőrzőpontot, így elúszott a bajnoki cím, más csapatoknál az érmes helyezés, illetve oda lett a bajnoki pontszerzés.

Ilyen hibába sajnálatosan az elmúlt évi pécsi döntőben előkelő negyedik helyen végzett Dornyay serdülőfiú-gárdája is beleesett, így ők is lecsúsztak az előkelő helyezésről.

Nem így a lányok, akik a tavalyihoz hasonló összeállításban – Mag Viktória, Nagy Szilvia, Mag Fruzsina – magabiztos előny mellett védték meg a bajnoki címüket.

Szenior nőknél ellenfél nélkül lettek bajnokok a balassagyarmati hölgyek. Férfiaknál az F145 korosztályban (három futó összéletkora) a Dornyay triója a szakosztályi bajnoki pontot érő ötödik helyezést szerezte meg, még az idősebbek, idén új összeállításban (F185), az elmúlt évi helyezésüket megtartva zárták az idei pontbegyűjtő országos csapatbajnokság küzdelmét.

Nógrádi eredmények.

Ifjúsági lányok (8 csapat): 1. Salgótarjáni Dornyay SE (Mag Viktória, Nagy Szilvia, Mag Fruzsina,) 54:46 perc. Serdülő fiúk (13 csapat): 12. Salg. Dornyay SE (Molnár István ifj., Maier Bendegúz, Alb Zalán) 105:42. Szeniorok. F125 kategória (18): 9. Salg. Dornyay SE (Molnár István, id. Nagy Ákosné, Berecz Gábor) 114:18. F145 (12): 5. Salg. Dornyay SE (Goldmann Róbert, Marczis István, Verebélyi Tibor) 90:16. F185 (11): 4. Salg. Dornyay SE (Győri László, Kovács József, Mohácsy Tamás dr.). 56:08. N185(1): 1. Balassagyarmati BBKSE (Novotni Tiborné, Szopori Éva, Jakubecz Andrea) 54:04.

Címkék#tájfutás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában