salgo

2021.09.08. 16:15

Sok mindenkit megmozgatott a jótékonyság a salgótarjáni hegyekben

Negyedszer rendezték meg a SalGO jótékonysági akadályfutó viadalt a salgótarjáni hegyekben, a bevételt ezúttal a mentősök kapják.

B. L.

Forrás: Nool

Fotó: B.L.

A tóstrandi rajt után egyből úszás várt a futamok indulóira, majd a Karancsot is meg kellett mászni. Nem csupán a kilométerekkel birkóztak meg a versenyzők, hiszen kúszásban, mászásban, cipekedésben is bizonyíthattak, de még a memóriájukat is próbára tették a Palóc Roham szervezői. Ahogy korábban beszámoltunk róla, rendőrök is szép számban képviseltették magukat.

A hosszabb, bő 13 kilométeres távra két kategóriában lehetett nevezni, a profiknál Lukácsi Levente és Simon Lilla, míg az hobbistáknál Hegyi Péter és Fejes Krisztina bizonyult a leggyorsabbnak. A rövidebb táv bő 8 kilométeres menetet jelentett, itt Nyári Flóra még a férfiakat is megelőzte, utóbbiaknál Elischer Márk nyert. Ezen a pályán csapatok is összemérhették tudásukat, közülük az „Ott vagyunk már?” fantázianévre hallgotó gárda diadalmaskodott.

A szervezők egyébként mindenkinek biztosítottak programokat: a legkisebbekre külön pálya várt, de voltak alakformáló órák és szűrések, de a Palóc tusát is bárki kipróbálhatta.

A verseny bevételét minden évben egy szervezet segítésére ajánlják fel, idén a mentőszolgálatot támogatta minden futó.

A dobogós eredmények.

Profi futam (13 km). Férfiak: 1. Lukácsi Levente 1;45:37 óra. 2. Lengyel Csaba 1;57:22. 3. Virágos Gergő 1;59:31. Nők: 1. Simon Lilla 2;14:00. 2. Barta Réka 2;22:26.

Hobbi futam (13 km). Férfiak: 1. Hegyi Péter 2;23:22. 2. Huszár Máté 2;29:54. 3. Tősér Dorián 2;39:30. Nők: 1. Fejes Krisztina 2;56:34. 2. Szalainé Forgács Klaudia 2;56:56. 3. Bálint Ágnes 3;05:55.

Amatőr futam (8 km). Férfiak: 1. Elischer Márk 1;16:37. 2. Szalai Gergely 1;16:44. 3. Garamvölgyi Attila 1;18:42. Nők: 1. Nyári Flóra 1;11:43. 2. Garamvölgyi Eszter 1;16:28. 3. Hollandi Renáta 1;23:08.

Csapat (8 km): 1. Ott vagyunk már? 1;16:19. 2. Vargánya 1;19:04. 3. Négyesfogat 1;44:47.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában