Labdarúgás

2021.06.30. 21:48

Veretlenül nyerték a kispályás megyebajnokságot a bátonyi focistalányok

A Salgótarjáni Városi Sportcentrumban rendezett záró játéknapon sem talált legyőzőre, s fölényes magabiztossággal söpörte be a női labdarúgók 2020/2021. évi kispályás megyebajnokságának aranyérmét a Bátonyterenyei TC együttese.

B. T.

– Szeretnék gratulálni minden játékosomnak és megköszönni nekik ezt a bajnoki címet – értékelt az idényzárót követően Tóth Zsolt, a BTC edzője. – Azt gondolom, hogy elsősorban csapategységben és összeszokottság tekintetében tudtunk ellenfeleink fölé nőni, hiszen régóta együtt vagyunk, sokan gyermekkoruktól nálam fociznak. Hálával tartozunk az egyesület vezetőinek, akik minden feltételt biztosítottak szereplésünkhöz, illetve a szülőknek, hozzátartozóknak segítő munkájukért. Nagy létszámú egyesület vagyunk, ritka a női labdarúgásban. További sok sikert a lányoknak!

A huszonhárom siker mellett mindössze egyetlen döntetlennel záró aranyérmes mögött a Toldi DSE Dorogháza végzett a második, az SBTC pedig a harmadik helyen, míg a legeredményesebb gólszerzőnek járó különdíjat, immár nem először a versenysorozat történetében, a dorogházi Végh Éva gyűjtötte be.

Bátonyterenyei TC – SBTC 5–0 (2–0)

BTC: Cseh-Rusz, Galcsik – Baksa B., Mészáros, Bujtár-Bokor, Molnár A., Horváth-Keviczki, Almási, Tóth F., Kovacova, Bali. Edző: Tóth Zsolt. SBTC: Tóth M., Kazinczi – Radó, Motyovszki Anna, Budveszel, Csatlós, Percze, Takács D., Berta A., Miklós-Baksa. Edző: Tarlósi Milán. Gl.: Tóth F., Kovacova, Bali, Bujtár-Bokor, Baksa B.

Bujáki SC – Toldi DSE Dorogháza 1–0 (0–0)

Buják: Kiss K. – Karikás, Zsigovicsné, Pásztorné, Mihálka, Poncsák, Király P., Oroszlán. Játékos-edző: Pásztor Sándorné. Dorogháza: Kovács T., Szűcs B. – Torják, Rezes, Csákiné, Végh É., Farkas M., Gyurcsák, Máthé, Bakos N. Edző: Pintér Zoltán. Gl.: Poncsák.

Bátonyterenyei TC – Bujáki SC 6–3 (4–2)

Gl.: Almási (2), Horváth-Keviczki, Pásztorné (öngól), Bali, Molnár A., ill. Zsigovicsné (2), Oroszlán.

SBTC – Toldi DSE Dorogháza 0–1 (0–1)

Gl.: Végh É.

Bujáki SC – SBTC 3–0 (3–0)

Gl.: Poncsák (2), Karikás.

Toldi DSE Dorogháza – Bátonyterenyei TC 0–2 (0–0)

Gl.: Almási, Bujtár-Bokor.

Szabadnapos: SK Farmos.

 

A bajnokság végeredménye

1. Bátonyterenye 24 23 1 0 84–16 70

2. Dorogháza 24 13 5 6 58–25 44

3. SBTC 24 8 5 11 35–44 29

4. Buják 24 6 4 14 34–55 22

5. Farmos 24 2 1 21 22–93 7

A Bátonyterenyei TC bajnokcsapata: Almási Virág, Angyal Angyalka Diána, Baksa Barbara, Baksa Fanni, Bali Emese, Bujtár-Bokor Berill, Cseh-Rusz Bianka, Galcsik Szabina, Gyurcsik Jázmin Alexa, Horváth-Keviczki Alexandra Kitti, Jakab Zsanett, Kovacova Enikő, Maconkai Zita, Mészáros Zsófia Ilona, Szabó Adrienn, Tóth Friderika. Edző: Tóth Zsolt.

A góllövőlista élcsoportjának végeredménye. 24 gólos: Végh Éva (Dorogháza). 18 gólos: Molnár Anett (Bátonyterenye). 15 gólos: Kovacova Enikő (Bátonyterenye). 12 gólos: Csákiné Szakács Krisztina (Dorogháza). 11 gólos: Budveszel Debóra Rebeka (SBTC).

Ezek is érdekelhetik