labdarúgás

2021.06.18. 12:14

Mégis marad az NB III-ban a Stécé

A korábban tervezett 54 csapat helyett az előző idénnyel megegyezően ismét összesen 60 együttes küzdhet a labdarúgó NB III következő, 2021–2022-es kiírásában.

Nool

Fotós: Hegedűs Márk

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége – tekintettel arra, hogy az NB I-es klubok jogosultak tartalékcsapatot nevezni a 2021–2022-es NB III-as bajnokságba – a tartalékgárdák megnövekedett létszáma miatt engedélyezte, hogy a következő idényben is 3x20, tehát összesen 60 együttes szerepelhessen az NB III-ban – írja a Nemzeti Sport.

A szövetség elnöksége egyúttal felhatalmazta a versenyigazgatót a bajnokságok és kupák versenynaptárának módosítására.

A döntés azért érdekes, mert az NB III előző, 2020–2021-es idényének minden, kiesés ellen küzdő csapata úgy vágott neki, hogy a bennmaradáshoz legalább a 14., vagy a nem legrosszabb 15. helyezést el kell érnie, mivel a 2021–2022-es kiírásban a korábban eldöntött létszámcsökkentés miatt csak 3x18, tehát összesen 54 együttes állhat – pontosabban állhatott volna – rajthoz.

Most, ezzel a döntéssel mindez gyakorlatilag semmissé válik, hiszen borítékolható, hogy a legrosszabb 15. helyezett, a Putnok, illetve valószínűsíthető, hogy a három csoport 16. helyezettje, a Salgótarjáni BTC, a Hódmezővásárhely és a Gárdony is ismét az NB III tagja lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában