kosárlabda

2021.02.24. 13:45

Stílusok csatája várható Salgótarjánban

A TF-Budapest otthonában aratott múlt szombati, fölényes győzelmét követően az NB I./B-s pontvadászat Piros-csoportjának hétközi fordulójában közvetlen riválisát, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (4., 12–7) együttesét látja vendégül a Salgótarjáni KSE (5., 12–8) csapata. A szerda este hat órakor kezdődő (és a Sport Salgó Kft. YouTube-csatornáján élőben megtekinthető) összecsapás kapcsán Dániel Tamással, a megyeszékhelyiek klubmenedzserével beszélgettünk.

Salgótarján, Városi sportcsarnok. Salgótarjáni KSE - Nagykőrösi Sólymok KE (86-79). FÉRFI NB I. B PIROS - 2020/2021 - 9. FORDULÓ

Fotós: Hegedűs Márk

– A vártnál is könnyebben sikerült visszavágniuk a TF csapatának az egy hónappal korábbi, fájó hazai vereségért. Miként értékeli a múlt szombati, fővárosi mérkőzést?

– Az egyik szemem sír, a másik viszont nyilván nevet, hisz nagyon magabiztosan nyertünk, de ebből a győzelemből sajnos csak a fél csapat vette ki a részét. A baj az, hogy öt-hat emberrel lehet egy-egy nagy diadalt aratni, de hosszútávon ez kevés lesz. Egyébként azt gondolom, két ellentétes félidőt játszottunk, mert ugyan az első két negyedben is vezettünk, de nem volt olyan egyértelmű fölényünk, mint a fordulás után. Sajnos ki kell mondanom, ennek az volt az oka, hogy néhány játékos nem tudott hozzátenni a produkcióhoz, sőt, inkább hátráltatták az eredményességet. Én emellett nem tudok és nem is akarok szó nélkül elmenni, ezért a szünetben mondtam is Szabó Zoltánnak, hogy ne foglalkozzon ezzel, azokat játszassa, akik kompromisszumot nem ismerve teszik ki a lelküket a pályán és küzdenek, harcolnak. Meg is lett az eredménye, mert egyszerűen képtelen volt pontot dobni a TF, annyira mozgékony és agresszív volt a védekezésünk, így rengeteg labdát, sok könnyű gólt szereztünk, mindehhez pedig törvényszerűen megjött a dobókedv is. Szóval bőven van tanulsága ennek a nagyarányú győzelemnek is, ami egyébként remek kezdése lehet az alapszakasz utolsó periódusának.

– Melynek során több fontos rangadó is vár majd a gárdára, kezdve a szerda esti, Veszprém elleni összecsapással.

– Természetesen minden mérkőzés fontos, de most valóban olyan találkozók következnek, amelyek dupla szorzójúak. Itt van mindjárt a Veszprém eggyel előttünk, egy vereség különbséggel, tehát adott a feladat, hogy őket legyőzve ismét feljebb lopakodjunk a közvetlen élmezőnybe. Ők egy kicsit dadogósan kezdték a bajnokságot, sok új fiatallal, néhány ismert, rutinos öreggel, ezért nehezebben álltak össze, de mostanra összeálltak. Általában sok dobott ponttal nyerik a meccseiket, mi viszont pont a fordított stílust erőltetjük és inkább a védekezésre alapozunk. Ez mindenképpen egy érdekes párosítás lesz. Ha viszonylag alacsony ponton tudjuk tartani a vendégeket, akkor fogunk tudni nyerni, ami a terveink megvalósításához nélkülözhetetlen, de megmondom őszintén, hogy egy adok-kapokba nem biztos, hogy bele kellene menni a mérkőzésen. Szerintem a szombati győzelemnek azért lesz jótékony hatása is, néhány játékos önbizalmának azért jót tett egy ilyen látványos erődemonstráció. A feladat az, hogy most mindenki ezen a szinten pörögjön, mert akkor nem lehet probléma.

Címkék#kosárlabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában