sbtc100

2020.12.23. 18:47

A megemlékezések erősítették a kötődést

Mint közismert, az SBTC, a város patinás sportklubja ez év során emlékezett meg alapításának századik évfordulójáról. A vírusjárvány miatt a központi ünnepség – közgyűlés, kiállítás, könyvbemutató – ugyan május 13-áról október 3-ára halasztódott, s ugyancsak megvalósult a legtöbb – az utánpótlástornák kivételével – más program is. A tervező, szervező munka zömét a 2019-ben SBTC 100 elnevezéssel létrehozott alapítvány kuratóriuma végezte aktivisták, támogatók részvételével.

Cs. B.

Turcsányi Mihály (jobbra) is kapott oklevelet a Hello Caféban rendezett kiállításáért

Forrás: NMH

Fotó: H.M.

A meghívottakkal kibővített kuratórium – mint december 9-i számunkban beszámoltunk róla – záró munkaülését már megtartotta és elszámolt a rendezvényekre, kiadványokra összegyűlt mintegy nyolcmillió forintnyi összeggel. Az elmúlt hét végén a városháza épületének Förster-termében ünnepélyes aktussal véglegesen lezárult az éves programsorozat, amely általános megítélés szerint méltónak bizonyult az SBTC által az elmúlt száz év során elért nagyszerű eredményekhez. A díszteremben megjelenteket Ferencz Gyula kuratóriumi elnök megbízásából Czékmán József alapító tag köszöntötte.

Elmondta, hogy bő másfél év során rendszeresen üléseztek, megvitatták az aktuális teendőket. Szavait követően felkérte Fekete Zsoltot, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármesterét, aki szóban is köszönetet mondott azon személyek aktivitásáért, akik alapító és kuratóriumi tagokként, felkért, önkéntes segítőkként sokat tettek a kidolgozott tervek, elképzelések érdemi megvalósításáért.

Turcsányi Mihály (jobbra) is kapott oklevelet a Hello Caféban rendezett kiállításáért
Fotó: H.M. / NMH

A városvezetőtől – a járványügyi szabályokat betartásával – két csoportban az alábbiak kaptak lelkes, önzetlen munkájukat rögzítő, elismerő bekeretezett oklevelet: Básti István, Botos András, dr. Csongrády Béla, dr. Dániel Zoltán, Kmetty József, Mecser Lajos, Palaticzky Szabolcs, Schuchmann Attila, Szalay Miklós, valamint Babják János, Balogh Katalin, Czékmán József, Erdei Sándor, Földi Ferenc, Horváth Péter, Kovács László, Simon Lajos és Turcsányi Mihály. Négyen – Ferencz Gyula, Nagy Gábor, Répás Béla és Seregi Albert – nem tudtak jelen lenni a városházi eseményen, ők a későbbiekben veszik át a megérdemelt erkölcsi elismerést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában