tereptriatlon-bajnokság

2020.07.08. 12:25

Több százan álltak rajthoz a nyírjesi Palóc Triatlon emlékversenyen

A Balassagyarmati Diák, Szabadidő és Versenysport Egyesület (Badiszvse) a hétvégén immár 34. alkalommal rendezte meg a nívós Palóc Triatlon Révész László-emlékversenyt a Nyírjesben és annak környékén. Szombaton magyar tereptriatlon-bajnokságot, vasárnap aquatlonversenyt tartottak.

Lászlók Judit

Nagy érdeklődés övezte a Balassagyarmaton megrendezett Országos Bajnokságot

Forrás: NMH

Fotó: T. A.

A Badiszvse a hétvégén immár 34. alkalommal rendezte meg a nívós Palóc Triatlon Révész László-emlékversenyt a Nyírjesben és annak környékén. A szombati napon országos tereptriatlon-bajnokságot, míg vasárnap aquatlonversenyt rendeztek. A 450-500 sportoló, pedig egy izgalmas és nagyszerű verseny keretein belül 34 korcsoportban mérhette össze tudását.

A versenyzők először a Nyírjesi-tóban úsztak, majd az erdőben kijelölt biciklis pályát kellett teljesíteniük. Utóbbinál bár nem voltak nagy szintkülönbségek, a homokos talaj, azonban mindenkit komolyan próbára tett. A legjobbak is úgy vélték, hogy ez egy rendkívül nehéz szakasz volt. Ezt követően jött a futás, amely a Nyírjesi tórendszer, illetve a Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark közötti erdei utakon zajlott, minden korcsoportnak megfelelően 1 és 4 kilométeres táv között. Mivel a sportesemény erdei és földutakon zajlott, így forgalomkorlátozásokra nem volt szükség.

A táv mellett a hatalmas meleggel is meg kellett küzdeniük
Fotó: Torjay Attila / NMH

– A szokottnál kevesebb volt az induló, hiszen most tereptriatlont rendeztünk – mondta el portálunknak Sztancsik József, a Badiszvse elnöke. Hozzátette: – Azonban még így is sokkal több volt a jelenlévő, mint arra számítottunk, illetve, mint ahogy az ilyen típusú rendezvénynél lenni szokott. Talán ez annak is volt köszönhető, hogy az idei triatlon bajnokság most indult el.

Az erőpróbán 6 éves kortól egészen 78 éves korig fordultak meg a résztvevők, amely változatlanul most is nagyon jó hangulatban telt el. Sztancsik József elmondása szerint, bátor vállalásnak tűnt a sportesemény megrendezése, hiszen egy hónappal ezelőtt kevesen hitték el, hogy ez sikerülhet. Azonban végül sikerült és a Badiszvse két kiváló eredménnyel is gazdagabb lett: Blaskó-Perlaky Evelin a felnőtt női kategóriában megnyerte a saját korcsoportját, míg Barhács László egy nagyon értékes 8. helyet szerzett.

A sportrendezvényre látogatók, a versenyzők és a szakmai stáb is rendkívül elégedett volt az újabb Palóc Triatlonnal, ezért a Badiszvse bízik abban, hogy jövőre is megrendezhetik a nagy múltú eseményt.

Nagy érdeklődés övezte a Balassagyarmaton megrendezett Országos Bajnokságot
Fotó: T. A. / NMH

XXXIV. Palóc Triatlon Tereptriatlon OB eredmények:

Újonc korcsoport: Fiú (9 induló) 1. Tomka Ézer (Sárréti Első SE) 13:58 perc. Lány (11 induló): 1. Katona Korinna (Eger Városi Úszóklub) 15:04 perc, … 9. Tóth Nóra (Tarjáni Tornádó Triatlon SE) 21:12 perc.

Gyermek korcsoport: Fiú (13 induló): 1. Németh Dániel (Újpesti Torna Egylet) 25:18 perc, … 6. Tóth Ármin (Tarjáni Tornádó Triatlon SE) 28:45 perc. Lány (9 induló): 1. Sass Vivien (Fergeteg Triatlon SE) 28:46 perc.

Serdülő korcsoport: Fiú (16 induló): 1. Trungel-Nagy Zalán (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE) 22:24 perc.

Lány (11 induló): 1. Csontos Dóra (3K Kiskun Kerékpáros Klub SE) 25:21 perc … 8. Tóth Barbara (Tarjáni Tornádó Triatlon SE) 30:38 perc.

Sprint abszolút férfi kategória (79 induló): 1. Mester Bálint Márton ( 475 Team Kft.) 43:10 perc, … 44. Szász Viktor (Vitalitás SE) 56:37 perc, 48. Barhács László (Badiszvse) 57:08 perc, … 63. Gombolai László (Vitalitás SE) 01:02:45 perc, 66. Szuhán Attila (Tarjáni Tornádó Triatlon SE) 01:04:31 perc.

Sprint abszolút női kategória (28 induló): 1. Soós Fanni Kinga (Pécsi Sport Nonprofit Zrt.) 48:17 perc, … 14. Blaskó-Perlaky Evelin (Badiszvse) 01:02:48 perc.

XXXIV. Palóc Triatlon Aquatlon eredmények:

Újonc korcsoport (8-9 év): Fiú (11 induló): 1. Pereházy Csongor (Vágta Triatlon SE) 04:30 perc.

Lány (15 induló) 1. Balogh Abigél (Váci Vízmű SE) 0:44 perc.

Újonc korcsoport (10-11 év): Fiú (24 induló): 1. Deli András (Ferencvárosi Torna Klub) 05:43 perc.

Lány (30 induló): 1. Kropkó Jázmin (Kropkó Triatlon Club) 05:15 perc.

Gyermek korcsoport: Fiú (30 induló): 1. Szűcs András (Team Újbuda SE) 09:42 perc.

Lány: 1. Szalai Fanni (Team Újbuda SE) 09:41 perc.

Serdülő korcsoport: Fiú (23 induló): 1. Kropkó Márton (Kropkó Triatlon Club) 15:07 perc.

Lány (22 induló): 1. Baier Zsófia (Tempo Aqua Úszó- és Triatlon SE) 16:15 perc.

Sprint Abszolút férfi kategória (48 induló): 1. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 21:25 perc, … 34. Barhács László (Badiszvse) 31:04 perc.

Sprint Abszolút női kategória (29 induló): 1. Bóna Kinga (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 23:42 perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában