A szécsényi focista nyolcvanháromszor szerepelt címeres mezben

Szécsényben, a Lukács családban hét gyermeket neveltek fel a szülők. Valamennyien szerették, szeretik a sportot. Életük rövidebb vagy hosszabb szakaszában versenyszerűen sportoltak. Közülük Kati az, aki nemcsak Szécsény, megyénk, de az ország sporttörténetébe is beírta a nevét. Nővérével, Máriával 10 éven át, 1970–1980 között a salgótarjáni NB II.-es kézilabdacsapatban játszottak. Kati a kézilabdázás mellett szívesen és örömmel futballozott. Nagyszerű gömbérzékkel rendelkezett, az ügyes, technikás hölgy gyakran beállt a fiúk közé játszani. Nővérével, Rózsával, aki az ÁFÉSZ-nél dolgozott, megalakították a Skála női labdarúgócsapatát.

A lányok a női magyar ifjúsági kupa labdarúgótornáján a pécsiek mögött a második helyen végeztek. Hazánk legismertebb, legjobb női csapata a budapesti Femina, 1982-ben Salgótarjánban bemutató mérkőzéssorozatot tartott. A futballgálára a szécsényi Skála csapatát is meghívták. A szécsényi lányok derekasan helytálltak, csak 3–2-re kaptak ki a Feminától. A budapesti szakemberek felfigyeltek a jó mozgású, remekül helyezkedő, jó technikával rendelkező, tehetséges szécsényi játékosra, Lukács Katalinra. Meghívták a Feminához játszani, s ő igent mondott. Így lett a legjobb női csapatnak a tagja. Tizenöt éven át játszott a budapesti Feminában, ahol mindvégig biztos, meghatározó tag volt. Az országos bajnokságban 12 női együttes vett részt, s a Femina zsinórban mindig a legjobbnak bizonyult. Öt évig még a Renova csapatát erősítette.

Katit 1986-ban beválogatták a magyar női válogatottba, és összesen 83-szor húzhatta magára a címeres mezt. Az első válogatott mérkőzésén 1–0-ra győztek a világ- és Európa-bajnok német csapat ellen. A legjobb eredményt 1986-ban érték el, amikor az Eb-n a 6. helyen végeztek. Középhátvédként 13 gólt szerzett a válogatottban. Csapatánál, a Feminánál és a válogatottban végig ő volt a csapatkapitány.

Kati a focit mindvégig mesteri fokon művelte. Számára a sportág örömöt, nagyszerű játéklehetőséget adott, s azt tette, amit igazán szeretet. Felemelő érzés volt hallani neki a közönség biztatását, győztesként lejönni a pályáról. Anyagilag nem sokat jelentett neki, de megtiszteltetésnek vette, hogy egy nemzet válogatottjának lehet a tagja. Mindig is ott élt benne a foci szeretete. Most, 70 évesen még mindig összejönnek a régi játékostársakkal egy-egy levezető játékra. A focinak köszönheti, hogy bejárta a világot, ami felejthetetlen élményt jelentett számára. Brazíliában egy tornán búcsúzott a válogatottságtól.

Férje, Kiss László, aki már nincs közöttünk, labdarúgó, majd edző volt. A Mátra csoportban játszó szécsényi labdarúgócsapatnak is ő volt a mestere. Ahogy Kati mondta, három gyermeke közül egyik sem örökölte olyan szinten a sportot, hogy úgy szeretnék, mint azt ő, versenyszerűen egyikük sem sportol. Viszont a hat unokája közül van, akin már most látja a remek sportadottságokat.

A Magyar Labdarúgó-szövetség megalakulásának 100. évfordulója alkalmából 2001-ben az MLSZ elnöksége jubileumi emléklappal tüntette ki, s köszönte meg neki azt, amit a magyar női labdarúgásért tett.