A felvillanások után búcsúztak a stécések

Ennek okán megint egy új helyzettel kellett szembenéznie a Stécének. Az NB II.-ben való jó szereplés, a gyors visszatérés reményét egy neves szakember, dr. Lakat Károly mesteredző irányításával kívánta realizálni a vezetés. A játékosok közül néhányan – a relatíve idősebbek közül –, Magyar Lajos, Kmetty József, Gecse Ferenc és Jeck Ferenc már nem volt tagja a keretnek –, Kovács II. József az Újpesti Dózsához igazolt, cserébe Bíró Antal érkezett a Megyeri útról. 1977 őszén a 11 győzelem a 4 döntetlen és ugyancsak 4 vereség hullámzó teljesítményt sejtetett, mégis minimális, egypontos előnnyel a Vasas Izzó előtt az első helyen fejezte be az SBTC a naptári évet. Ugyanígy alakult ’78 tavasza, amikor a már NB I/B-nek nevezett másodosztály bajnoka lett az akkor már – a bányavállalat finanszírozóképességének csökkenése következtében kialakított – nagyvárosi egyesület, az STC labdarúgó szakosztálya. A 75 rúgott gólból Bíró Antal 22-t, Földi Attila 10-et, Kajdy Tibor 9-et, Szoó József 7-et szerzett. A közönség nagy örömére kilenc hónapos kényszerszünetet – sérülést, műtétet – követően visszatért a pályára Básti István.

Az NB I.-nek ’78 őszén is Lakat Károly vezetésével vágott neki a csapat, és az első meccsen a Ferencváros ellen a Dolinkában – 15 ezer néző előtt – szép, 1–1-es eredményt harcolt ki. December 20-án egy Békéscsabán elért 2–2-es döntetlennel zárta az évet a Stécé, s összességében a 7. helyen vonulhatott téli pihenőre. 1979 tavasza már kevésbé sikerült, annak ellenére, hogy márciusban az ősz bajnokát, a Bp. Honvédot Tarjánban 2–1-re sikerült legyőzni. E győzelem után nyilatkozta Lakat Károly, hogy ez a mérkőzés marad a legszebb tarjáni emléke. A végső sorrendben a 13. lett az SBTC és ez volt a negyedik olyan bajnokság, amelynek valamennyi mérkőzésén egyik játékos sem lépett pályára. Ebben a szezonban – éppen 300. meccsén – játszott utoljára Répás Béla: az Újpest elleni 2–1 arányú hazai vereség alkalmával Kiss László cseréjeként búcsúzott az NB I.-től és a közönségtől. Az ugyancsak itthoni utolsó – a Békéscsaba elleni 1–1-es meccsen – Lakat Károly befejezte két évig tartott stécés pályafutását, amiért köszönetet mondott mind a klubnak, mind a játékosoknak, mind pedig a közönségnek!

Miután Lakat doktor elköszönt, új edzőre volt szükség, amelyet dr. Varga Lászlóban, a Vasas egykori kapusában találta meg a helyi vezetőség. S az új seprű jól seper mondás alapján az ötödik fordulóig nem is volt semmi baj, eladdig veretlen volt a csapat, még a Fraditól is pontot rabolt egy 0–0-s itthoni eredménnyel, s veretlenül az 5. helyen állt. Aztán viszont úgynevezett zuhanórepülés kezdődött. A 11. forduló után az utolsó helyre csúszott vissza a Stécé, s sereghajtóként ért el Újpesten egy 2–2-es döntetlent. Ekkor mutatkozott be, méghozzá góllal a Szécsényből igazolt Juhász István, aki aztán 13 éven át 215 alkalommal húzhatta magára a fekete-fehér mezt. 1979 decemberében itthon kapott ki az SBTC a Diósgyőrtől 2–1 arányban, és a naptári évet a 17. helyen zárta. Semmit nem változott a helyzet és a helyezés 1980 tavaszán sem. Bár akadt ugyan egy-egy kiugró eredmény – ilyen volt például a ZTE 1–0 arányú hazai legyőzése március 22-én – de aztán sorozatban jöttek a vereségek, és a stabilizált 17. hely a kiesést jelentette az NB I.-ből. Ennek hátterében mindössze 5 győzelem és 10 döntetlen állt a 19 vereséggel szemben. A gólkülönbség 35–59 volt, a találatok csaknem egyharmadát – 10-et – az a Bíró Antal szerezte, aki érthető módon azonnal el is igazolt innen. Megint senki nem játszott minden meccsen s az is jellemzőnek bizonyult, hogy az összes NB I.-es játékos sorrendjében Kegye Zoltán lett a legjobb a 94. hellyel. A posztonkénti sorrendben is minden stécista kívül került a tízen.

S volt még egy – mind az érintett személy, mind a szurkolók szempontjából – nehezen tolerált eseménye a szezonnak: 1979. november 3-án – a Debrecen elleni itthoni 0–0 ás mérkőzésen Mohácsi Lajos cseréjeként lépett – a szezonban először, pályafutása szempontjából utoljára – pályára bajnoki meccsen Básti István. Bár 1968-ban eljutott a nagy dicsőségig, az olimpiai bajnok címig, a magyar A válogatottban egyetlen percet sem kapott a Szepesi György által magyar Corsónak titulált kivételes képességű Stécé-játékos. 1980 márciusában a svéd Jönköping elleni salgótarjáni barátságos találkozón – amelyet a hazaiak nyertek 3–2 arányban – még egyszer láthatta a közönség együtt a Básti, Répás, Szalay alkotta legendás középpályás sort. E szép gesztus sem feledtethette azonban senkivel a rossz NB I.-es szereplést, amely az eddigi végső búcsút jelentette az élvonaltól. S azóta immár éppen negyven esztendő telt el! (folytatjuk)

Az utolsó élvonalbeli mérkőzés

(1980. 06. 14.)

Pécsi MSC – SBTC 1–0 (1–0)

Pécs, 3000 néző, vezette: Nagy M. SBTC: Kun – Cséki, Mákos, Varga S., B. Kovács – Valuch, Juhász I. (Mihály, 87.), Földi, Kajdy – Szoó (Simon, 69.), Bíró. Vezetőedző: dr. Varga László. Gl.: Vígh.