Labdarúgás

2020.05.08. 08:44

A megyei labdarúgás megmérettetései a 2020/21-es szezonnal folytatódnak

Az MLSZ-elnökség hétfői döntése értelmében, annak érdekében, hogy országos szinten ne növekedjen drasztikusan az érintkezések száma, minden további országos és megyei amatőr bajnokságot, kupát és grassrootstornát lezártak, több mérkőzést nem játszanak a csapatok.

Langa Attila

Az SBTC (fehér) együttese az NB III. osztályban indulhat jövőre Archív fotó: Bakos László

A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek. A megyei I. osztályú bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokságoknak nem lesz hivatalos végeredménye – így nem lesznek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A megyei I. osztályú záró táblázatok első helyén álló csapatok (országos szinten összesen húsz) lesznek jogosultak a 2020/2021-es idényben az NB III.-as bajnokságba nevezni.

A 2020/21-es idényben a megyei I. osztályú bajnokságokra a 2019/20-as megyei I. osztályú bajnokságokban részt vett csapatok, valamint az NB III.-ból kikerült csapatok nevezhetnek. Amennyiben a 2019/2020-as megye I. osztályban szereplő csapatok valamelyike nem vállalja a megye I. osztályú szereplést – illetve ha az NB III.-as szereplést vállalja a megyei záró táblázat élén álló csapat –, abban az esetben a 2020/21-es szezonban a megye I.-es létszám feltöltése a versenyszabályzatban foglaltak szerint, tehát a megye II.-es záró táblázat élén végzett csapatok sorrendjében történik. Ebben az esetben további feltétel a 2020/21-re beadott és elfogadott amatőr licenckérelem megléte.

Az SBTC (fehér) együttese az NB III. osztályban indulhat jövőre Archív fotó: Bakos László

A kialakult helyzetről Schuchmann Attilát, az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának megyei igazgatóját kérdeztük.

– Mi a véleménye a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben meghozott döntésről?

– Az első számú szempont az egészség védelme, így be kell látnunk, hogy minden ezután következik. A járványügyi helyzet mindannyiunk szeretett sportágát hátrébb sorolta a mindennapokban, de ezt el kell fogadnunk. A fővárosban és az agglomerációban súlyosabb a helyzet, szükség van a korábbi korlátozások megtartására, vidéken, így nálunk is, kevesebb a fertőzöttek száma, de ez nem jelenti azt, hogy felelőtlenül viselkedhetünk. A Magyar Labdarúgó-szövetség a kormányrendelethez igazította döntéseit, a saját hatáskörében meghozott versenyügyi határozatait pedig úgy gondolom, a legkisebb rosszat választva hozta meg. Nem tudhatjuk, a későbbiekben merre fordul még a járvánnyal kapcsolatos helyzet, lesz-e második hullám, elindul-e időben a 2020/2021-es szezon. Egy dolog biztos, hogy két NB III.-as sportszervezetünk van, a Balassagyarmat és az SBTC. A megyei amatőr bajnokságok nem folytatódnak, a következő szezonra reménykedem, hogy több egyesületnek sikerül neveznie, és megmaradnak a lehetőségeik a folytatásra.

– Sok csapat az enyhítéseknek köszönhetően a héten megkezdte az edzéseket, készülve a folytatásra, amely már csak a következő szezon rajtja lesz. A kialakult hosszabb nyári pihenő miatt lehetséges, hogy a megszokottnál előbb indulnak majd az újabb pontvadászatok?

– Az edzések és edzőmérkőzések lebonyolításai a sportszervezetek felelőssége. Ezzel kapcsolatban megjelentettünk egy ajánlást, mely a honlapunkon elérhető, amely minden korosztályra vonatkozik, érdemes ezekre odafigyelni, hogy minél nagyobb biztonságban tudjuk a felnőtt játékosok mellett az utánpótláskorúakat is. Bár a fiatalabb korosztály a közlemények alapján kevésbé veszélyeztetett, nekik is vigyázniuk kell idősebb rokonaikra. Sajnos, most úgy ítélem meg, hogy nem kezdődik el hamarabb a következő szezon, de bízunk benne, hogy biztonságban neki lehet majd rugaszkodni a 2020/2021-es küzdelmeknek.

– Az átigazolási időszak időkorlátját befolyásolja majd ez a helyzet?

– Minden versenyügyi és egyéb kérdés megválaszolása a következő szezont tekintve még várat magára. Sajnos most még van erre idő, az eredeti nevezési határidő, a magyar kupa megyei selejtezőinek megtartása, és az említett átigazolási kérdések is mind a járványügyi helyzethez lesznek igazítva. Bízunk abban, hogy minél hamarabb visszaáll az élet rendje, azonban nem szabad türelmetlennek lennünk, mert vigyáznunk kell mindenkire.

– Mindenki bízik benne, hogy hamarosan minden teljesen rendeződik, addig is mivel biztatja a csapatvezetőket, sportolókat, szurkolókat?

– Biztatni csak azzal tudok mindenkit, hogy lesz labdarúgás, csak időbeli kérdés a kezdés. Addig is arra szeretnék kérni mindenkit, hogy nézze át a saját klubját, a csapatait és a korosztályait, hogy miben lehet javítani a hatékonyságot, továbbá a csapat és a közösség formálását tekintve. Milyen várható kezdeti problémákra kell majd felkészülni, hogy ne érjen senkit váratlanul a kezdés, és a bajnokságok a megfelelő létszámokkal induljanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában