akarat

2020.02.25. 17:20

A parasport hőseivel, kihívásaival ismerkedtek a gyarmati diákok

Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni – ez a fő üzenete annak az egész napos rendezvénysorozatnak, amit a Kiss Árpád Általános Iskolában rendeztek a Magyar Parasport Napján.

Sziládi Krisztina

Rendhagyó program segítette a megértést és azonosulást

Forrás: NMH

Fotó: Torjay Attila

A nap során az iskola valamennyi diákja részt vett valamelyik programon, s természetesen életkoruknak megfelelően megismerték a parasportok fontosságát és ennek a sportágnak a hőseit.

– Reméljük, később felnőttként is hasznosak lesznek ezek a gyerekkori élmények, beépülnek a tanulóink személyiségébe. Ezért csatlakoztunk ehhez az országos kezdeményezéshez – nyilatkozta Szalai Tamás, az iskola testnevelő tanára, a program szervezője. – Ahhoz, hogy a lélek megmozduljon, megismerés, tapasztalás, megértés, befogadás és azonosulás szükséges. Ehhez nyújtanak segítséget programjaink. Célunk az, hogy ráirányítsuk tanulóink figyelmét arra, hogy ők miben és hogyan segíthetik a fogyatékkal élőket. Iskolánk egyébként szoros kapcsolatot ápol a mindennapokban is a nyírjesi Mosoly Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménnyel és a Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesületével – tette hozzá.

A gyerekek lélekmozgató osztályfőnöki órákon megtekintették A lehetetlen határán című dokumentumfilmet, amely öt hazai parasportolóról szól, akik életükkel, teljesítményeikkel példát mutatnak arra, hogy akár a lehetetlennek tűnő is lehetséges. A film megtekintése után a diákok tanáraikkal beszélgettek érzelmeikről, gondolataikról, s arról, milyen az, amikor a szándék, az akarat, az elszántság, a céltudatosság és az érzelem feltör, és a testet mozgásra, cselekvésre kényszeríti.

A testnevelésórákon for­gószínpadszerűen parasportágakban próbálhatták ki magukat a diákok, belehelyezkedve a fogyatékkal élő sportolók helyzetébe. Floorball, csörgőlabda, ülőröplabda, vakfutás és boccia szerepelt a kínálatban. A program harmadik eleme a témában meghirdetett házi rajzversenyt volt.

Rendhagyó órákat tartanak

Az Országgyűlés 2017-ben egyhangúlag megszavazta a Kulturális Bizottság ötpárti kezdeményezését. Hivatalosan is országos napja lett a magyar sportnak, a magyar parasportnak, a magyar diáksportnak, és a módosító javaslat megszavazása után, a magyar siketsportnak. A Magyar Parasport Napját minden évben február 22-én ünnepeljük. Évről évre több száz oktatási intézmény, általános és középiskola, kapcsolódik be a Magyar Parasport Napjának programjába, és rendez érzékenyítő, interaktív osztályfőnöki órákat, rendhagyó testnevelésórákat, így ünnepelve közösen a fogyatékkal élő sportolókat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában