Labdarúgás

2020.01.06. 10:01

A mai napig futball a mindene a szécsényi edzőnek

A szécsényi Galcsik György életének eddigi része összeforrt a labdarúgással.

Szenogádi Ferenc

Általános iskolás korában iskolája labdarúgócsapatát erősítette. Játszott a városi sportegyesület megyei bajnokságában szereplő serdülő-, ifjúsági és felnőttcsapataiban. A labdarúgás iránti szeretetét, tudását mint edző átadta és átadja a fiataloknak. Szécsényben az ifjúsági csapat edzőjeként második, harmadik és első helyezés fűződik a nevéhez.

Galcsik György

A sportegyesület vezetősége a serdülőcsapat felkészítését bízta rá, amelyet három éven át irányított. A csapat a vezetése alatt bronz-, ezüst- és aranyérmet szerzett. Közben folyamatosan képezte magát, szakkönyveket tanulmányozott, s ahogy mondta, sokat tanult Pénzes István, Kovács Imre és Mátyus Sándor edzőtől. Sikeresen elvégezte a Magyar Labdarúgó-szövetség által szervezett edzői tanfolyamot. Szécsényben a vezetőség az U14-es és az U15-ös csapatok edzéseivel bízta meg.

A tehetséges sportedző ott is bizonyított, csapata minden alkalommal a tabella élmezőnyén végzett. Keze alól több tehetséges fiatal került ki. Többek között a szécsényi felnőttcsapatban játszó Szabó Tamás (aki ma már nem tagja a csapatnak), Csampa Martin, Varga Gergő. A BSE U19-es csapatához került Csuka Krisztián és Kovács Gergő. Galcsik György 2014-ben megkapta a Nógrád Megyei Labdarúgó-szövetségtől az amatőr labdarúgásban nyújtott teljesítményéért az elismerő kitüntetést.

Három évvel ezelőtt az élete úgy alakult, hogy Szécsényben nem számítottak további munkájára, ezért az elnökségi tisztségéről is lemondott. Rácz Norbert, a magyargéci sportegyesület elnöke felkérte, hogy a Bozsik-program keretében foglalkozzon a fiatalokkal. Igent mondott, s azóta is nagy szeretettel adja át tudását a magyargéci labdarúgást kedvelő fiataloknak. A magyargéci játékosai közül Oláh Milán meghívást kapott az SBTC-hez az U15-ös csapathoz, Mészáros Dorina pedig a BSE U16-os csapatának lett a tagja.

Galcsik György 2019. de­cemberében megkapta a Bozsik-programban végzett kiemelkedő teljesítményéért az emlékplakettet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában