hegyi futás

2019.05.31. 11:31

Minden éremből hoztak a Kékesről

Tizenhét futó képviselte a nógrádi színeket a hétvégi hegyi futóbajnokságon, a Kékesre vezető ösvények komoly kihívást jelentettek a versenyzőknek.

Bakos László

Forrás: NOOL

Fotó: B.L.

Az előző napok esőzése több ponton is nyomot hagyott a sok szintemelkedést rejtő pályákban, így az öt, illetve tíz kilométer még több kihívást tartogatott, mint például egy esztendővel korábban. A parádfürdői, illetve mátraházai rajtoknál sok nógrádi helyezkedett. A Zenit SE tíz, míg a Salgótarjáni AC – minden versenyzői korcsoportot felölelve – hét futóját állította csatasorba. A Magyar Atlétikai Szövetség által előírt korcsoportokban hat nógrádi érem született.

A legfényesebbet közülük az újoncoknál diadalmaskodó Tóth Barbara (SAC) hozhatta le a Kékesről, Szuhán Attila tanítványa ugyanis megnyerte a magyar bajnokságot. Ezüstérmet Papik Zétény (SAC), Balla István (Zenit SE) és Fenyő Kinga (SAC), míg bronzot a Zenit fiú-, valamint női csapata vehetett át. A szenioroknál külön is értékelték az egyes korcsoportokat, itt Szőllős András (Zenit SE) örülhetett aranyéremnek, csapattársai, Behan Anikó és Rozgonyi Zsuzsanna ezüsttel gazdagodtak, míg Szuhán Attila (SAC) bronzot érdemelt ki. Az abszolút versenyben a versenyengedéllyel nem rendelkező, illetve a bajnoki évjáratoknál fiatalabb futókat is nyilvántartották, itt összesen 28 nógrádit számlálhattunk, megannyi korosztályos éremmel.

Nógrádi eredmények

He­gyi ­fu­tóbajnokság. Újoncok. Lányok (8 induló): 1. Tóth Barbara (SAC) 29:45 perc. Fiúk (5): 2. Papik Zétény (SAC) 28:47 … 4. Vági Dániel (SAC) 32:17. Serdülők. Fiúk (13): 2. Balla István (Zenit SE) 26:07 … 7. Simkó Máté Boldizsár (SAC) 27:44 … 9. Engemayer Benjámin (Zenit SE) 29:05 … 11. Szőllős Dániel (Zenit SE) 29:30. Újonc-serdülő csapat. Fiúk (4): 3. Zenit SE 26 pont, 4. SAC 32. Ifjúságiak. Lányok (3): 2. Fenyő Kinga (SAC) 37:28. Juniorok. Férfiak (4): 4. Buda Erik (SAC) 58:51.

Felnőttek. Nők (20): 4. Morandini-Károlyi Hanga 1;00:46 … 12. (szeniorbajnokság keretében: 2.) Behan Anikó 1:05:38 … 14. (2.) Rozgonyi Zsuzsanna (valamennyien Zenit SE) 1;08:41. Csapat (4): 3. Zenit SE 30. Férfiak (34): 8. Bakó Áron 50:30, 9. (1.) Szőllős András 50:46 … 21. (4.) Szurok Balázs 56:38 … 24. Lu­kácsi Levente (valamennyien Zenit SE) 58:56 … 31. (3.) Szuhán Attila (SAC) 1:14:07. Csapat (6): 5. Zenit SE 38.

Nyílt futamok. Rövid táv. Férfiak (89): 2. (korosztályában 2.) Balla István 26:08 … 11. Simkó Máté Boldizsár 27:45 … 14. (2.) Telek András (Zenit SE) 28:43, 15. Tóth Ármin (SAC) 28:45 … 17. Papik Zétény 28:49 … 19. Engemayer Benjamin 29:07 … 21. Szőllős Dániel 29:32 … 28. (1.) Huszár László (SAC) 30:28 … 32. Oláh Bátor (SAC) 31:33 … 39. Vági Dániel 32:18 … 58. Papik Roland (SAC) 36:21 … 75. (1.) Jusztin Ferenc (Szécsény) 42:08.

Nők (72): 6. (1.) Tóth Barbara 29:47 … 20. Fenyő Blanka (SAC) 34:28 … 31. (2.) Fenyő Kinga 37:29 … 37. (2.) Komka Zsuzsanna (SAC) 38:17 … 39. Vajda Andrea (Szécsény) 39:09, 40. (3.) Tóth Nóra (SAC) 39:29.

Hosszú táv. Férfiak (102): 10. Bakó Áron 50:31, 11. (1.) Szőllős András 50:47 … 31. Szurok Balázs 56:40 … 42. Buda Erik 58:52 … 43. Lukácsi Levente 58:58 … 71. Szuhán Attila 1:14:09 … 100. Fenyő Zsolt (SAC) 1:42:38.

Nők (33): 4. (3.) Morandini-Károlyi Hanga 1;00:47 … 13. (2.) Behan Anikó 1;05:40 … 16. (2.) Rozgonyi Zsuzsanna 1:08:43.

Címkék#atlétika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!