2019.05.20. 09:56
A NAV nyerte a Baranyi Tamás-emléktornát
A Rózsaszín Párduc Tömegsort Egyesület kispályás focitornáján hét csapat játékosai játszottak – izgalmas mérkőzéseket – a Baranyi Tamás emléktornán.
A Salgótarjáni Városi Sportcentrumban barátai már 14. alkalommal emlékeztek meg egykori játékostársukra és az RPTE alapító tagjára, Baranyi Tamásra.
A Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület alelnöke, Bakos Norbert elmondta, hogy ezen az emléktornán mindig vegyes érzésekkel lépnek pályára, de örül, hogy ily módon sokan megemlékeznek Baranyi Tamásról.
A labdarúgó-emléktorna döntőjében a kék-fehér mezes NAV együttese végül 5–1-re legyőzte az RPTE első csapatát, de az eredmény természetesen csak másodlagos volt.
A sporteseményhez ezúttal is kapcsolódott a Rózsaszín Párduc Kupa gyermek focitorna, amelyen az RPTE utánpótláscsapatai mellett szécsényi, debreceni, kállói, budapesti és egy füleki együttes is részt vett.
Az U9-es mezőnyben az FTC Fülek, míg az U11-esek között a Salgótarjáni Párducokat megelőzve a budapesti La Escuela FC nyerte meg a tornát.
– Az U11-es korosztályú Salgótarjáni Párducok FC játékosa, Hegedűs Gergő szerint a csapatuk jól játszott és a léc alá lőtt félpályás góljára igazán büszke.
A mérkőzések között Mag Marcell tartott látványos freestyle foci bemutatót.
A Baranyi Tamás-emléktornán és a Rózsaszín Párduc Kupán számos különdíj talált gazdára.
XIV. Baranyi Tamás-emléktorna végeredménye: 1. NAV, 2. RPTE I., 3. Béke FC, 4. Önkormányzat, 5. Katasztrófavédelem, 6. Tarjáni Gyakadémia, 7. RPTE II. (Fakó).
XI. Rózsaszín Párduc Kupa végeredménye. U9: 1. FTC Fülek, 2. La Escuela FC, 3. Szécsény SE.
U11: 1. La Escuela FC, 2. SPFC, 3. Kálló SE.