2018.08.16. 15:23
Minden, amit a szombaton induló megyei I. osztályról tudni kell
A hétvégén megkezdődik a labdarúgó megyei I. osztály 2018/2019. évi küzdelemsorozata. Adatbankok, esélylatolgatások.
Forrás: NMH
Fotó: Bakos László
Az előző évad mezőnyéből a bajnok SBTC vállalta az NB III.-as megmérettetést, a Karancsberény a II. osztályban indul, míg a Mátranovák nem nevezett sehová. A mezőny az NB III.-tól búcsúzó Balassagyarmat, valamint a megyei másodosztály első helyezettjei közül a Mátraterenye csapatával egészül ki, míg a Bánk nem lépett a magasabb osztályba, így tizenegy csapattal kezdődik a pontvadászat. Az alábbiakban közöljük a csapatoknál történt változásokat, az együttesek játékoskereteit, szakvezetőit, elnökeit, illetve az új szezonra vonatkozó célkitűzéseiket.
Balassagyarmati VSE
Előző évi helyezés: 14. (NB III. Keleti csoport).
Célkitűzés (2018–2019): 1–4. hely.
Egyesületi elnök: Csuka Gábor (2017 júliusától).
Edző: Varga Balázs (2018. július 1.).
Érkezett: Giczi Balázs (REAC), Szilágyi Dániel (Bercel), Molnár Markó Tibor, Keresztes Gábor, Pistyúr Zsolt, Deme Donát (Érsekvadkert), Ondrik Balázs (STC), Szatmári Patrik (PEAC), Paulicsek Márk (Patak), Rácz Dominik (Bercel), Kócsa Tamás (Illés Akadémia Haladás), Gyíró Máté (Bánk), Klinger Olivér, Nemes Mátyás (BSE Palóc), Hegedűs Dávid (Gyöngyös Energy). Kettős versenyengedély: Pistyúr Dávid, Telek Martin, Lavkó Bálint, Duhonyi Kristóf (BSE Palóc Farkasok).
Távozott: Szűcs Lajos (Taksony), Nagy Gábor, Pintér Bence (Vác), Szalánszki Bálint (Dunavarsány), Bódis Martin, Magos Mátyás, Tóth Olivér (SBTC), Erdei Gábor (Ajka), Nagy Olivér (III. kerület), Ligetfalvi Dávid (Kisnémedi), Földi László (leállt), Német Erik (Sárvár), Csendes Péter, Molnár Sándor (Dabas).
Keret: Giczi Balázs, Deme Donát (kapusok), Szilágyi Dániel, Molnár Markó Tibor, Szatmári Patrik, Keresztes Péter, Nemes Mátyás, Telek Martin (védők), Paulicsek Márk, Kovács Kristóf, Rácz Dominik, Kócsa Tamás, Lavkó Bálint, Pistyúr Dávid, Hegedűs Dávid (középpályások), Szita Bence, Gyíró Máté, Ondrik Balázs, Klinger Olivér, Duhonyi Kristóf, Pistyúr Zsolt (támadók).
Berkenye SE
Előző évi helyezés: 4.
Célkitűzés (2018–2019): 1–3. hely.
Egyesületi elnök: Debre Erzsébet (2013 júliusától).
Klubigazgató: German József. Technikai vezető: Hörnyék Károly.
Edző: Mohácsi László (2017 júliusától).
Érkezett: Miklián Norbert (felépült sérüléséből), Bábik Krisztián (felépült sérüléséből, Kóspallag) Gál Szilárd (Vác U19), Lami István, Mátyás Péter, (Érsekvadkert), Mohácsi Levente (Rimóc), Schlenk Kristóf (Berkenye U19).
Távozott: Bőgér Dávid, Monostori Albert, Marton Kevin, Varga János (Diósjenő), Nagy Gergő (klub nélkül).
Keret: Hisbéli András, Marót Attila, Debre Máté (kapusok), Bábik Krisztián, Miklián Norbert, Kovács Ádám, Gaál Balázs, André Béla, Shlenk Kristóf (védők), Balázs Márk, Doman Gergő, Rottek Péter, Mravik Norbert, Sági Bence, Kántor Barnabás, Lami István, Mohácsi Levente (középpályások), Fábri Tamás, Greff Ádám, Mátyás Péter, Gál Szilárd (támadók).
A hétvégi fociprogram
Szombat
Megyei I. osztály: Balassagyarmati VSE–Héhalom SE, Szécsény VSE–Berkenye SE, 17 óra.
Megyei II. osztály. Nyugati csoport: Rétság VSE–Unicum FC Mohora, Diósjenő SE–Bánk SE, 17 óra.
Megyei III. osztály. Nyugati csoport: Tereske KSE–Patak SE, 17 óra.
Vasárnap
NB III. Keleti csoport: ESMTK–SBTC, 17 óra.
Megyei I. osztály: Mátraterenye SE–Rimóci SE, Karancslapujtő KSE–Pásztói SK, Érsekvadkert SE–Cered VSE, 17 óra.
Megyei III. osztály. Keleti csoport: Csitár SE–Ipolytarnóc SE, Lucfalva SK–Nógrádmarcal SE, Kancsalja MSE–Doboskút SK Nógrádsipek, Ludányhalászi SE–Karancs United SE, Cserhát TSE Felsőtold–Nagybátonyi SC, 17 óra. Nyugati csoport: Keszeg SE–Legénd SE, Tolmács SE–KSE Becske, Borsosberény SE–Szondy SE Hont, Felsőpetény SE–Romhány SE, Kétbodony SE– Ipolyszög SE, Nézsa SE–Érsekvadkert SE II., 17 óra.
Cered VSE
Előző évi helyezés: 7.
Célkitűzés (2018–2019): 4–7 hely.
Egyesületi elnök: Czene Ferenc Gábor (2015. március 10-től).
Edző: Smelkó Károly (2018. január 1-től).
Érkezett: Földi Balázs, Miklós Martin, Oláh Ferenc (SBTC), Tass Bence (Üröm), Katona Balázs (Mátranovák), Radics Dávid ( Zagyvaróna).
Távozott: Bóna Péter ( Mihálygerge), Stark János (Egerszalók), Körmöczi Dávid (Vizslás).
Keret: Krizsanyik Tamás, Lázár Krisztián, Tajti Noé, Vallus Máté (kapusok), Gál Dénes, Ráduly Ádám, Bódi Dániel, Pünkösdi Kristóf, Szurok Balázs, Ferkó Dávid, Baksa Dénes (védők), Oláh Teofil, Ferhan Gábor, Kovács Marcell, Kotroczó Róbert, (középpályások), Znamecz Norbert, Kovács Erik, Kovács Béla, Nagy Richárd (támadók).
Érsekvadkert SE
Előző évi helyezés: 3.
Célkitűzés (2018–2019): 3–6. hely.
Egyesületi elnök: Súth Edvin (2018. 07. 06.).
Játékos-edző: Szenográdi Péter (2018. 07. 03.).
Érkezett: Újvári József, Varga Flórián, Fábián László (Patak SE), Gyenes Kornél (Szlovákgyarmat), Varga Bence (Szügy SE), Lővei Balázs, Eötvös Enrikó, Oláh Martin (BSE U19), Barna Gergely (Őrhalom SE), Tálas Erik, Varga Sándor (ÉVUFC U19).
Távozott: Lami István, Mátyás Péter (Berkenye SE), Molnár Markó Tibor, Keresztes Gábor, Pistyúr Zsolt, Deme Donát (Balassagyarmat), Krajcsek Gergely, Földvári Dávid (Verőce SE) Jakus Kornél (Lukanyénye), Varga Gyula (Diósjenő), Holman József (abbahagyta).
Keret: Oláh Martin, Barna Gergely (kapusok), Szabó Lénárd, Varga Marcell, Gyenes Kornél, Fábián László, Lővei Balázs, Balga Martin, Szenográdi Péter (védők), Gréczi Péter, Balga Larion, Varga Flórián, Eötvös Enrikó, Varga Sándor, Tálas Erik (középpályások), Terenyei Ákos, Pap István, Varga Bence, Újvári József, Medvik Ferenc (támadók).
Héhalom SE
Előző évi helyezés: 12.
Célkitűzés (2018–2019): 6–10. hely.
Egyesületi elnök: Tóth László (2010-től).
Edző: Győri Zoltán (2018. 01. 01.).
Érkezett: Alattyáni Martin, Kovács Tamás (Lőrinci), Balog Bence, Balog Dávid (Heréd), Tari Zoltán (Visonta), Abér Bence, Szabó Tamás, Bötös Bendegúz, Sőregi Bence (FC Hatvan), Karkoura Lorenz, Balog Renátó, Sápi Attila (Hatvan LOKI).
Távozott: Somkuti Dániel (Erdőkürt), Szalontai László, Horváth Gyula (Jobbágyi), Tóth Gergő (Nagyréde), Vida Nándor (Nagyréde), Bognár Bálint (Hatvan LOKI), Libertényi Péter, Géczi Viktor, Mákos Krisztián (befejezte).
Keret: Kozsa Tibor, Mlinárcsek Csaba, Alattyányi Maratin (kapusok), Nagy Ádám, Huszár Péter, Kovács Tamás, Sőregi Bence, Lőrincz Csaba, Gyuriska Ádám, Tari Zoltán, Divják Ádám, Sápi Attila Franka Balázs (védők), Fekete Martin, Ocsovszki Adrián, Abér Bence, Balog Bence, Kopó Ariel, Hrágyel Gergő, Szabó Tamás, Farka Roland, Bötös Bendegúz, Karkoura Lorenz, Balog Dávid (középpályások), Sándor Kornél, Balog Renátó, Jónás Róbert (támadók).
Karancslapujtő KSE
Előző évi helyezés: 2.
Célkitűzés (2018–2019): 1. hely.
Egyesületi elnök: Czibilka Sándor (2005 novemberétől).
Edző: Sipkó Sándor (2018 júliusától).
Érkezett: Líber Zsolt, Sipkó Bence (Mátranovák), Zsély Dániel, Oláh Dávid Tibor (Mátraterenye).
Távozott: Szilágyi Ádám (Pétervására), Kotroczó Ádám (Mátraterenye).
Keret: Oláh Tibor, Oláh Dávid Tibor (kapusok) Cseh Márton, Rácz Róbert, Pingiczer Tamás, Ajtai Dávid, Gyarmati Koppány, Gordos Tamás, Tóth Szilárd védők), Nyerges Krisztián, Zsély Dániel, Novák János, Kovács Ádám, Líber Zsolt, Oláh Ádám Urbán (középpályások), Bozó Patrik, Racs Máté, Lavaj Zoltán, Novák Norbert, Sipkó Bence, Szőrös Krisztián (támadók).
Mátraterenye SE
Előző évi helyezés: 1. (megyei II. osztály, Keleti csoport).
Célkitűzés (2018–2019): 5–8. hely.
Egyesületi elnök: Serfőző Péter (2012-től).
Edző: Romhányi Tamás (2018. július 1-től).
Érkezett: Kotroczó Ádám (Karancslapujtő), Romhányi Tamás (Felsőtárkány), Adorján Zalán (Pásztó), Török Ádám Radamesz (Karancskeszi Karancs U.), Kisbali Gábor (Mátranovák), Novota Zoltán (FK CHOTIN, Szlovákia), Babka Tamás (Karancsberény).
Távozott: Oláh Dávid Tibor (Karancslapujtő), Határ István (Nagybátony), Balogh László (Zagyvaróna), Babják János (Egyházasgerge).
Keret: Kotroczó Ádám, Kuris Attila (kapusok), Pál András, Babka Tamás, Horváth Szabolcs, Lengyel Dávid, Stark János, Török Ádám Radamesz, Nágel Gergely (védők), Komka Tamás, Romhányi Tamás, Dániel Zoltán, Adorján Zalán, Novota Zoltán, Molnár Gábor, Toronyi László (középpályások), Pál Gergő, Bartha Krisztián, Kisbali Gábor, Bujtár Tamás (támadók).
Palotási SE
Előző évi helyezés: 8.
Célkitűzés (2018–2019): 3–6. hely.
Egyesületi elnök: Szabó Mihály (2007. február 24-től).
Edző: Nagy Tamás (2016. július 12-től).
Érkezett: Dallos Dániel, Mohácsi Attila (Bercel), Jambrich Sámuel (Diósgyőr), Veres Tamás (Heréd), Szabó Péter Márk (Hercegkút), Mladoniczki Dániel, Farkas Alex (Pásztó), Dankó Roland (Karcsa).
Távozott: Nagy Milán (Pásztó), Zachar Markó (Buják), Munkácsi Gábor, Molnár Bálint, Szimler Bence, Burik Zoltán (abbahagyták).
Keret: Kresák György, Dankó Roland, Mohácsi Attila (kapusok), Odler Dávid, Jambrich Benjámin, Kotasz Gergő, Kotasz Erik, Kurcsik Gergő, Farkas Péter Ferenc, Mladoniczki Dániel, Szabó Péter Márk (védők), Kotasz Tibor, Hadrik Dávid, Jele Zoltán, Sipos Bence, Jambrich Sámuel, Farkas Alex, Jambrich Illés, Veres Tamás (középpályások), Török Máté, Szabó Iván Rajmund, Dallos Dániel (támadók).
Pásztói SK
Előző évi helyezés: 6.
Célkitűzés (2017–2018): 5–8. hely.
Egyesületi elnök: Szarvas Imre (2017 júliusától).
Edző: Vallus Ferenc (2015. július 1.).
Érkezett: Nagy Milán (Palotás), Oláh József (Lucfalva), Zámbó Jáfet (újrakezdte). Kettős versenyengedély: Csépe Martin, Kovács Bálint (PULC).
Távozott: Farkas Alex, Mladoniczki Dániel (Palotás), Adorján Zalán (Mátraterenye), Csemer Dévald, Hadusovszki Áron, Szőke László (Bátonyterenyei TK), Somkúti Zoltán (Apc), Mártion Ibrahim (Jobbágyi), Prezenszki Péter, Kovács Patrik, Hámori Péter, Hámori Dávid, Mezővári Dominik, Molnár Kristóf, Csuka Tamás (leálltak).
Keret: Nagy Milán (kapus), Békési Péter, Holtner Attila, Kelemen Dorián, Molnár Balázs, Csépe Martin, Kovács Bálint (védők), Csépe Richárd, Lipták Márton, Molnár Máté (középpályások), Csépe István, Kuji Richárd, Oláh József, Zámbó Jáfet, Varanyeczki Patrik (támadók).
Rimóci SE
Előző évi helyezés: 9.
Célkitűzés (2018–2019): 1–6 hely.
Egyesületi elnök: Bablena Csaba (2016 decemberétől).
Játékos-edző: Benécs Balázs (2018 januárjától).
Érkezett: Csík Dávid (Palóc Farkasok USE), Csík Rómeó (Magyargéc), Sporner Adrián, Puszta Erik, Imre Zoltán (ifjúsági csapat) Hegedűs Balázs (SBTC U19).
Távozott: Mohácsi Levente (Berkenye), Matyóka Márió, Kis Péter (Ipolytarnóc), Laczkó Lénárd (Szécsény).
Keret: Janusek Dániel (kapus), Mócsány Roland, Kuris Péter, Benécs Balázs, Szmolnyik Bálint, Sporner Adrián, Puszta Erik, Dinka Krisztián, Bada Norbert (védők), Pásztor Balázs, Rácz Iván, Laczkó Zsolt, Szép Máté, Gyenes József, Csík Rómeó, Imre Zoltán, Hegedűs Balázs (középpályások), Bangó Rómeó, Csík Dávid, Rácz Adrián (támadók).
Szécsény VSE
Előző évi helyezés: 5. Célkitűzés (2018–2019): 4–6. hely. Egyesületi elnök: Kiss Attila (2015. január 1-től).
Játékos-edző: László Lóránd (2017 júliusától).
Érkezett: Laczkó Lénárd (Rimóc), Strihó Zsolt (Bánk), Velki Gergő (Mátranovák), László Lóránd (Unicum FC Mohora).
Távozott: Szabó Tamás, Gábor Bálint, Vincze Tamás (munkahelyi),
Lehoczki Szilveszer (tanulmányi) és Horváth Bálint (sérülés) abbahagyta.
Keret: Csábi Milán, Csampa Martin (kapusok), Varga Patrik, Horváth Péter, Velki Gergő, Ágner Attila, Nagy Martin, Farkas Norbert, Kiss Ádám, Szántó Markó (védők), Kelecsényi Gábor, Strehó István, Strihó Zsolt, Varga Tamás, Juhász István, Szita Levente, Horváth Csaba, László Lóránd (középpályások), Laczkó Lénárd, Hodur Gergő, Bárány József, Géczi Patrik, Varga Gergő (támadók).
Kiemelt fotónkon: A Karancslapujtő az első fordulóban a Pásztó (kékben) csapatát fogadja – Archív fotó: Bakos László, NMH