Atlétika

2018.02.14. 11:37

Felmérték az utánpótlásukat

A közelmúltban a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) két csoportvezetője is háziverseny keretében mérte fel alsós tanítványaikat. 

B. L.

Mint arról korábban beszámoltunk, a klub két iskolai csoportot is felkarolt, amelyet a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) kiemelt utánpótlásprogramjának segítségével honorálni is tud. Így csatlakozott a Kölyökatlétika programhoz a salgótarjáni Kodály tagiskola és a balassagyarmati Dózsa is.

A napokban a Mrakics Nikolett és Körmendy Nikolett vezette alsósok egy-egy háziversenyen mérhették össze képességeiket a terematlétika számaiban. Az összesen öt darab nyolcfős csapat tagjainak futásban, ugrásban, zsámolyszökdelésben és medicindobásban is helyt kellett állniuk. Nem csupán a verseny­szituáció gyakorlása volt a cél, hanem a csoportvezetők képet is kaptak tanítványaik képességeiről. A klub több tanintézménnyel is szoros együttműködést ápol, a karancsaljai általános iskolának és az Uzoninak nemrég juttatott el sportszereket, de a megyeszékhely középiskolái is részesültek már eszközökben.

A 13 éven aluliak terem­atlétikai szezonja véget ért, március elején már mezei futásban kell bizonyítaniuk a MASZ Sport XXI. versenysorozatának következő állomásán, aztán a nagyobbak az országos bajnokságon öregbíthetik a klub hírnevét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!