Helyi sport

2016.04.15. 14:51

Higgadtnak, de kőkeménynek kell lenniük a visszavágón

fenyvesi

Kosárlabda NB I/B, férfiak, rájátszás az 1-8. helyért, negyeddöntő, 2. mérkőzés. Kiváló első félidei játékának köszönhetően magabiztos, 79–63-as győzelmet aratott az NB I/B-s kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének múlt hét végi első mérkőzésén a Konecranes-Salgótarjáni KSE együttese, amely így 1-0-ás előnyből várhatja az MTK Törökbálint elleni párharc szombati, második öszszecsapását. A törökbálinti sportcentrumban este hét órakor kezdődő találkozó esélyeit Dániel Tamással, az SKSE klubmenedzserével latolgattuk.

– Szokták mondani, hogy a play-off csatákban az első találkozók mindig kiemelt jelentőséggel bírnak, s különösen igaz ez egy két győzelemig tartó párharc esetében, ahol egy rossz kezdés könynyen végzetes lehet. Ebből a szempontból mindenképpen elégedetten tekinthetünk vissza az MTK elleni negyeddöntő múlt szombati, első felvonására.

– Valóban, ám én mégis két jelentéktelennek tűnő dolgokkal kezdem a visszatekintőt, két olyan jelenséget is tapasztaltam ugyanis, ami rendkívül irritáló volt az MTK-sok viselkedésében. Az egyik, hogy súlyos, durva szabálytalanságoknál is megdicsérte a szakvezetés a vétkes játékosaikat, ráadásul úgy, hogy már jóval húsz pont fölött volt a különbség a csapatok között. A másik akár lehetne egy apróság is, de inkább azt mutatja, hogy itt Salgótarjánban milyen remek kultúrája van a szurkolásnak, a buzdításnak, mert reagál a pályán történtekre, üzenete van, ritmusa, üteme és tényleg segíti a csapatunkat. Ezzel szemben ez a maréknyi MTK-s drukker gyakorlatilag végigzajongta a mérkőzést, ha kellett, ha nem, fújták, ütötték, de az látszott az arcokon, hogy többen nem tudják azt sem, milyen rendezvényen vannak. Valószínűleg ugyanezt az ártalmas zajongást fogjuk hallgatni a visszavágón is, bár tudomásunk szerint nagyon sok tarjáni drukker is érkezik az összecsapásra.

[caption id="" align="alignright" width="300"] Tutus Nikoláék Törökbálinton sem számíthatnak kíméletes bánásmódra[/caption]

– Mielőtt azonban rátérnénk az előttünk álló mérkőzésre, kérem szakmailag is értékelje néhány mondatban az első találkozót, amelyen, talán nem túlzás kijelenteni, egy pillanatig sem forgott veszélyben Czigler László csapatának sikere.

– Én azt láttam, hogy egy nagyon motivált, jól felkészített Salgótarján lépett pályára a negyeddöntő első mérkőzésén. Kőkeményen védekeztünk, jól semlegesítettük az ellenfél magas embereit és rendkívül kis területet hagytunk a külső dobóiknak is. Mivel megvolt az alap a védekezésből, így a támadások is gördülékenyen futottak. A kezdeti puhatolózás után viszonylag hamar el tudtunk lépni és egy NBA összefoglalóba illő, félpályán túli Helmeczi kosárral és több mint húsz pontos vezetéssel vonulhattunk pihenőre. A harmadik negyedben is tartani tudtuk a fölényünket, növeltük is az előnyt és gyakorlatilag eldöntöttük a párharc első mérkőzésének sorsát. Aztán közel harminc pontos különbségnél túlságosan megnyugodtunk, egy kicsit talán kapkodtunk is már, gyengült a védekezésünk, így elég gyorsan közelebb tudtak lopózni a vendégek. Aztán még egyszer sebességet váltottunk és úgy gondolom, magabiztos győzelmet arattunk, ami akár előre mutathat a visszavágóra is.

– Az első összecsapás tapasztalataiból kiindulva milyen találkozóra számít most szombaton?

– Nincs kétségem afelől, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, s ismerve az MTK csapatának, illetve a törökbálinti szakvezetésnek a felfogását, őszintén szólva, semmi jóra nem számítok. Nagyon tartok attól, hogy mindent egy lapra tesznek fel és megpróbálják olyan eszközökkel kivívni a győzelmet, ami nem biztos, hogy kosárlabdapályára való. Itt nyilván fontos lesz, hogy a három játékvezető mennyire tartja kézben a meccset, de ettől még fontosabb, hogy mi az esélyesek nyugalmával lépjünk pályára. Higgadtnak, okosnak, de határozottnak és kőkeménynek kell lennünk. Az elénk dobott kesztyűt nyilván fölvesszük és meg fogjuk mutatni, hogy idegenben is jobbak vagyunk a Törökbálintnál. Arra külön fölhívtuk a játékosok figyelmét, hogy ne menjenek bele csínybe, ne üljenek föl provokációnak, hanem csakis a játékkal foglalkozzanak. A múlt heti mérkőzésből levontuk a tanulságokat, még jobban fölkészültünk az ellenfélből és úgy utazunk hozzájuk, hogy lezárjuk a párharcot. Nyilván jó lenne, ha egy héttel többet tudnánk pihenni és készülni az elődöntőre, ahol nagy valószínűséggel, akárcsak tavaly, a Debrecen lehet az ellenfelünk. Apróbb sérülések most is voltak, de ez nem befolyásolja azt, hogy a teljes csapat harcra kész legyen szombaton. Múlt vasárnap megszületett Szabó Peti kisfia, Bence, akinek nagyon örülünk, és mivel ez egy tényleg összetartó társaság, pluszt jelenthet egy ilyen esemény a mérkőzés és a bajnokság szempontjából is. Igazából ezekért a mérkőzésekért érdemes végiggürizni egy szezont és biztos vagyok abban, hogy aki elkísér minket szombaton délután Törökbálintra, az ismét egy nagy élménnyel lesz majd gazdagabb. Úgyhogy, aki teheti, jöjjön velünk MTK-t verni.

A negyeddöntő első fordulójának eredményei: Konecranes-Salgótarjáni KSE – MTK Törökbálint 79–63 (A két győzelemig tartó párharc állása: 1–0, a Salgótarján javára), HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Óbudai Kaszá- sok 102–69 (1–0), Békési SZSK – Oroszlányi SE Lions 63–76 (0–1), Vasas Akadémia – Debreceni EAC 62–76 (0–1).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában