rákász

2018.10.16. 13:59

Orgonájával hozza el Salgótarjánba a telet

Rákász Gergely orgonaművész élete idén igencsak mozgalmas volt: eddig több mint nyolcvan koncertet adott, elkészült két új lemezének anyaga, valamint megszületett második kisfia is. A művész azonban továbbra sem pihen, hiszen hű közönsége előtt október 19-én, pénteken, 19 órától ezúttal Tél című műsorával mutatkozik be a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában.

Palchuber Kinga

Rákász Gergely érdeklődésünkre elmondta: a koncertek azokat a régi, fehér, csikorgó, korcsolyázós és szánkózós teleket idézik meg, amikor még érdemes volt begyújtani a kandallóba.

– Manapság, a kiskabátos decemberek éveiben ezekre már csak versekből, mesékből, vagy a zenével emlékezünk. Ebben a “téli mesében” az idén 340 éve született Vivaldi és Bach gyújtják a kandalló tüzét, táplálják a lángokat, bár megmondom őszintén, előadóként ezt el is várom tőlük, mert a rettenetes téli viharokat és hófúvásokat is ők ébresztik. A közönségnek azonban nincs oka aggodalomra: a mediterrán télben barangolunk majd... – tette hozzá a koncertorgonista.

Rákász Gergely a jó ügy mellé áll és újból Salgótarjánban lép

Rákász Gergely szerint az olasz zeneszerző fényes csillagként ragyogott a korabeli Európa egén, akit közelebbről megnézve üstökösként láttunk volna, ahogy egyik jövedelmező megbízástól a másikig száguld. Vivaldi egocentrikus volt, hencegő, élvezte a sikert, a pénzt, ahol csak lehetett kibújt a szabályok alól. Ellenben Bach ritkán mozdult ki otthonról, szeretett a saját közegében dolgozni, s bár Észak-Németország határait soha nem lépte át, mégis beolvasztott a stílusába minden értékes zenei gondolatot, amivel csak találkozott.

– Nehéz elképzelni két jobban különböző életutat és életvitelt, mégis izgalmas és életre szóló Bach művészetének találkozása az olasz mesterével. Játék közben azt érzem, hogy Vivalditól ellesve a csillogást, egy-egy zenei megoldással Bach is feszegeti az orgonáló izmait, kikacsint a közönségre, s élvezi az ámuló tekinteteket. Bach mindig intellektuális kihívásként tekintett a zenére, Vivaldit viszont elsősorban az érdekelte, hogy a zenéje elbűvölő legyen. Szigorú szerkesztettség és Isten szolgálata az egyik oldalon, míg a hangzatos dallamívek és élénk érzelmek a másikon. Így érkezünk meg a Télbe... – ismertette a művész.

A szervezők a jó hangulattal, érdekes narrációval és látványelemekkel átszőtt előadás mellett közös segítő összefogására is buzdítják a megye lakosságát.

– A koncerttel szeretnénk a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének célkitűzését is támogatni, hogy a Szent Lázár Megyei Kórház onkológiai osztályának port tűket tudjanak vásárolni. Ezek használatával ugyanis fájdalommentesebbé, s elviselhetővé tehetőek a kezelések – mondta Zabari Angéla koncertszervező.

Hozzátette: a műsor után és a koncert előtt is várják már az adományokat, amelyekért cserébe ötven darab, a művész kézjegyével ellátott koncertplakát talál gazdára. A plakátok kikiáltási ára ezer forint, de a nagyobb adományokat is örömmel fogadják. A befolyt összeg egésze a helyi alapszervezethez kerül, hogy a daganattal küzdők fájdalmát enyhítsék. A felajánlásokat a 0620-248-3214-as telefonszámon továbbra is várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában