Jobbágyi

2018.03.16. 14:01

Lehet már olvasgatni: végre megnyitott a könyvtár

Hosszú évek után március 13-án ismét megnyitotta kapuit az immár információs és szolgáltatóhelyként is működő jobbágyi könyvtár, amely számos programmal és szolgáltatással várja a helyieket.

Nagy Orsolya

Elkészült a település könyvtára, amelyet a napokban adtak át. A faluban már évek óta nem működött az intézmény, így megnyitására nagy igény volt mind az önkormányzat, mind a lakosok részéről.

– Egykor két könyvtár is volt a községben. Külön a falunak és külön a honvédségnek is volt egy-egy, ezeket 2005-ben összevonták. Sajnos azonban 2009-ben bezárta kapuit a könyvtár – mondta Schoblocher István, Jobbágyi polgármestere.

Megadják a támogatást

A megyei könyvtár már évtizedek óta foglalkozik azzal, hogy segítse a kistelepülési könyvtárakat és azok szolgáltatásait.

– Az utóbbi időben létrejött egy országos szolgáltató­rendszer, amely mind szakmailag, mind anyagilag támogatja mindezt. A közelmúltban pedig Jobbágyi is csatlakozott ehhez, egészen pontosan száztizenkilencedikként – mondta Ferik Ibolya, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár osztályvezetője, aki kiemelte a megyei könyvtár és a településvezetők szoros együttműködését.

Hozzátette: arra törekednek, hogy valamilyen formában újra visszaadják a bibliotéka egykori fényét, és minél színvonalasabb szolgáltatásokat biztosítsanak benne a helyiek számára.

A település vezetője kitért arra is, hogy az immár információs és szolgáltatóhelyként is működő könyvtár megnyitása egy olyan lépés, amely által élhetőbb lesz a település.

– A projekt megvalósítása nem jöhetett volna létre a Balassi Bálint Megyei Könyvtár nélkül, amely nagyon sok mindenben támogatott minket. A közmunkások nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ez az épület újra fogadhassa a könyvek szerelmeseit. A településünk hozzávetőlegesen 1 millió 100 ezer forintot fordított saját költségvetéséből az ingatlan rendbetételére. Ehhez négyszázezer forintos támogatást nyújtott a megyei könyvtár – közölte Schoblocher István, aki bízik benne, hogy a könyvtár jó szolgálatot tesz majd a helyiek életében.

Ferik Ibolya, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár osztályvezetője elmondta: az új közösségi helynek is tekint­hető bibliotéka szolgálja a jobbágyiakat és visszaadja számukra azt az élményt, amelyben hosszú évekig nem lehetett részük. A megyei könyvtár dokumentumokkal, rendezvényekkel és az együttműködésükkel továbbra is támogatja az intézményt.

– Egyre jobban fejlődik a település, hiszen több beruházás is folyamatban van. A legnagyobb projekt ezek közül a szennyvíz megfelelő kezelésére vonatkozik. A helyi óvoda és bölcsőde korszerűsítése is megvalósul, valamint több intézménye is megújul az önkormányzatnak – mondta Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. Hozzátette: a most átadott könyvtárral egy olyan közösségi teret hoztak létre a faluban, amely számos területen a lakosok hasznára lehet.

Nem csak a könyvek szerelmeseit szolgálják ki: valódi közösségi térként minden korosztály számára kínál programot az intézmény – Fotó: Hüvösi Csaba – Nógrád Megyei Hírlap

 

Címkék#jobbágyi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában